[FN] Hátrányos nemzetgazdasági hatással volt az 1998-ben elindított osztrák távközlési liberalizáció - vonja le a következtetést a magát független tanácsadó cégnek nevező Kreutzer Fischer und Partner . A Telekom Austria előfizetési díját 20 euróra emelték 12 euróról: ennek növelnie kellett volna a versenyt a szélessávú internetszolgáltatások piacán, mivel kifizetődővé vált volna a helyi hurkok leválasztása, növekedtek volna az infrastrukturális beruházások, és ezzel együtt új munkahelyek létesültek volna. Ehhez képest a távközlési liberalizáció kezdete, 1998 óta a vezetékes távközlésben foglalkoztatottak száma 21 százalékkal, azaz mintegy négyezer fővel csökkent, a beruházások 51 százalékkal, több mint egymilliárd euróval estek vissza, és 21 százalékkal kevesebb adóbevétel jelentkezett. Pozitívumként emelte ki a tanulmány, hogy 1998 óta a vezetékes és a mobilhálózatokon 26 százalékkal 20 milliárd percre emelkedett a lebonyolított beszélgetések összideje, és az árcsökkentések 3,8 milliárd eurós megtakarítást eredményeztek az ügyfelek számára.
Ajánlott videó
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 18:02 Tankönyv-biznisz: Orbánék még egy 45 milliárdos keretszerződést kötöttek április végén
- 17:23 Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista
- 17:22 Ezek voltak a témák a kormányülésen
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 15:47 Aki szereti az NB I-et, az ennek a kiscsapatnak drukkol a vébén
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 07:59 Sulyok Tamás nem mond le
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 11:08 „Túl sok ment zsebre” – a fejlesztésekben úszó, ősjobboldali városnak is elege lett a Fideszből
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 11:03 Végrehajtást rendeltek el Balásy Gyula állami milliárdokból dolgozó kommunikációs cégei ellen
- 13:28 Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
