[FN] Kertész Imre műveinek magyarországi kiadója, a Magvető a tervek szerint még e héten kétszer párezres, a jövő héten pedig mintegy 20 ezres példányszámban újra kiadja az irodalmi Nobel-díjas szerző legismertebb, Sorstalanság című regényét. Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: ezek a tervek annak függvényében válnak valóra, hogy a nyomda milyen ütemben jut papírhoz. Hozzátette: azt is figyelembe véve, hogy a Sorstalanság milyen mértékben fogy majd, a Kertész Imre-életműsorozat többi kötetét is újra szeretnék nyomni. A Magvető Kiadó a Valaki más című regény kiadásával ez év őszén fejezte be Kertész Imre összes művének - regényének, esszéinek és tanulmányainak - közreadását. Morcsányi Géza elmondta, hogy Kertész Imre műveinek könyv alakban való megjelentetése a Magvetőt illeti, a szerző a digitális jogokat, illetve a CD-ROM megjelentetést eladta az úgynevezett Digitális Irodalmi Akadémiának, amelynek ő is tagja. A művek ily módon elektronikus könyv formában is hozzáférhetők és letölthetők a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központból, a http://www.neumann-haz.hu honlapról.
Ajánlott videó
- 16:13 Jászberényi Sándor: Bakancsok a földön
- 16:08 Áprilistól megszűnik a Hervis webáruháza
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 15:43 Hadházy: Mindenképp indulok, de nem kell félni attól, hogy Zuglóban a fideszes jelölt nyer
- 15:24 Puszta kitaláció lehet a gödi akkugyár szerint, hogy Rogánék titkos adatgyűjtést indítottak a Samsungnál
- 15:19 A dolgozók jó része nem érte el tavaly az átlagkeresetet – sokat számít az is, ki hol dolgozik, és milyen munkakörben
- 15:17 Nagy bajba kerülhet nyárra a Balaton
- 15:14 Orbán Balázs szerint át kell állítani a Fideszhez a Mi Hazánk szavazóit
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:03 „Szó szerint elhangzott, hogy az oroszok miatt nem támogatták” – hiába találta értékesnek, mégis elkaszálta az NFI az erőszakoló szovjet katonákat ábrázoló filmet
- 14:53 Változás jön a Revolutnál: hidegzuhany érheti a magyar ügyfeleket
- 14:41 Novemberben jött, nyáron már távozik is a Szeged légiósa
- 14:38 Megölte újszülöttjét egy anya Baranyában, a holttestet egy szeméttelepen találták meg
- 14:12 Véres Mária vetette máglyára a canterburyi érseket
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?
- 10:01 Tüntetést, tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választások előtt
- 11:58 Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni
- 10:50 Nyugdíjszakértő: hibásan számolt a kormány a 2026-os nyugdíjaknál
- 12:54 A TV2 bejelentette: ők lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
