Tegeződős nagyinterjút adott Hankó Balázs a Gödöllői Hírek online hírportálnak. A kedd este közzétett beszélgetés egyik legfeltűnőbb része, hogy abban rengeteg szó esik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzügyeiről, arról azonban nem, hogy annak kapcsán tegnap ügyészségi nyomozók jelentek meg lefoglalni a Fidesz kommunikációs rendszerét.
Az egykori kulturális és innovációs miniszter szerint a Tisza-kormány mindent el akar törölni,
elindult a tarvágás a magyar kultúrában.
A fideszes képviselő szerint a jelenlegi kormánypárt alapvető keresztény értékeket, fogalmakat (pl. Tisztítótűz) forgat ki, megfélemlít mindenkit, aki az Orbán-kormánynak dolgozott, mellette állt. Hankó Balázs úgy látja: az NKA-botrány koncepciós eljárás, jogtalanul tartóztatták le hat volt munkatársát. Az ellenzéki politikus azt mondja: a parlamentben is többször elhangzik, hogy őt is börtönbe kell zárni, noha szerinte teljesen szabályosan használták fel a közpénzt.
Így összegez:
a források felszabadítása és a cél megjelölése mögötti vagyonkezelői döntés kormánydöntés volt. Ezt nekem – illetékes miniszterként – végre kellett hajtanom. A támogatási rend a jogi és eljárási szabályoknak megfelelt.
Nem vár köszönetet a választás előtt a gödöllői központú választókerületében elosztott támogatásokért, sem azért, amit a városért tett. A képviselő érdemben nem reagál arra, hogy a választási vereség után magukra maradtak, saját helyzetéről azt mondja, hogy nemcsak országosan, hanem helyi szinten is ki akarják iktatni. Nehéz időszakra számít, hiszen a
koncepciós eljárásoknak a lényege az, hogy a személyt teljes mértékben hiteltelenítsék. Ezért is fontos, hogy azok a közösségek, amelyek a valóságot ismerik, együtt maradjanak, és az összetartás hálózata erősödjék.
Hankó Balázs az interjú végén emlékeztet arra, hogy történelmünkben többször is egymásnak feszült a jó és rossz, és szerinte a rendszerváltozás óta
talán még sosem vált ennyire nyilvánvalóvá ez a küzdelem.

