[FN] A választási hivatal összesítéséből kiderül, hogy Pest megyében a polgármesterjelöltek több mint hetven százaléka, összesen 455 jelölt függetlenként indul a választáson . Az MSZP önállóan 36, a Fidesz 7, a MIÉP 11, az SZDSZ 2, az MDF pedig 5 jelöltet indít. A többi aspiráns a pártok - főként MSZP-SZDSZ, Fidesz-MDF - vagy pártok és civil szervezetek közös támogatásával indul. A régió 186 településének polgármesteri székéért összesen 594-en pályáznak. Tizenhét településen csak egyetlen polgármesterjelölt van, ám több városban, faluban heten is megmérkőznek. A megyei csúcsot Úriban állították fel: tíz jelölt közül kell majd választani. A Pest megyei területi választási bizottság vezetője, Kenéz Tibor a Népszabadságnak elmondta, hogy a sok polgármesterjelölt miatt meglehetősen éles a küzdelem, ráadásul a nagypolitikában tapasztalható feszült hangulat a régióban is érzékelhető. Ezt jelzi az is, hogy eddig már több mint száz ügy került a települések helyi választási bizottságaitól a megyei választási bizottság elé.
Ajánlott videó
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
- 07:58 „Nem szeretnénk nagy felhajtást” – Joshi Bharaték elárulták, milyen esküvőre vágynak
- 07:55 GKI: nincs bérfelzárkózás, a magyar bérszínvonal és a minimálbér is az európai uniós rangsor végén kullog
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 07:27 Drónbázis és föld alatti komplexum is épülne Trump báltermében
- 07:23 „Pikírt, nagyképű pöcsnek” tartotta Kárász Róbertet a felesége, amikor először találkoztak
- 07:01 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:53 Ma is teszünk egy nagy lépést a nyár felé
- 06:49 Egyre csak nő az osztalék mértéke a rekord negyedévet záró Shopper Park Plusnál
- 06:44 Szja-bevallás: kinek van még teendője?
- 06:40 Embrióból szűrték ki a súlyos izomsorvadás betegséget a Semmelweis Egyetemen
- 06:37 Ritkán látni olyan bensőséges felvételeket Harry hercegékről, amilyeneket a házassági évfordulójukon posztoltak
- 07:00 Fokozatosan indul a strandszezon: így nyitnak a fürdők
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
