Tudomány

Nem először volt víznyelő Guatemalában

Guatemalavárosban szombaton egy hatalmas víznyelő akna nyílt meg, amely elnyelt egy háromemeletes épületet. Az országban nem ez volt az első eset.

A különleges (és elborzasztó) jelenség részben az országot sújtó Agatha hurrikán számlájára írható, azonban több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy létrejöjjön.

Ezek a fajta víznyelőóriások akkor jönnek létre, amikor a karsztos kőzet, általában mészkő felett lévő nem karsztos kőzet, például homokkő talaj vízzel telítődik. A túlságosan elnehezült talaj a már korábban meglévő üreg mennyezetének beomlását okozza. A víznyelők kialakulásának másik módja, hogy a víz kitágítja a mészkőben megtalálható természetes repedést és ahogy az tágul, a felső talajréteg enyhén besüpped, majd fokozatosan kialakul a víznyelő.

A 2007-es esetet vizsgálva az illetékesek arra jutottak, hogy valószínűleg egy csőtörésnek volt köszönhető a hatalmas üreg. Ennek alapján a mostani gödör keletkezését is hasonló okokra vezetik vissza: valószínűleg egy fel nem fedezett csőtörés már régen áztatta a talajt, majd a hurrikán megadta a kegyelemdöfést. A létrejött víznyelő 18 méter széles és kb. 30 emeletnyi mély és egy háromemeletes házat nyelt el, egy ember halálát okozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik