[FN] A városligeti műjégpálya jövő kedden nyit ki. A sportolni vágyók egyelőre csökkentett jégfelületen, a tavalyinál 8 százalékkal drágább belépődíjakért korcsolyázhatnak. Bürger Miklós, a műjégpálya igazgatója szerdai budapesti tájékoztatóján elmondta azt is, hogy hamarosan üzembe helyezik a 40 millió forintért vásárolt új jégmegmunkáló gépet, a korcsolyázó felültetet pedig az időjárástól, az érdeklődők számától függően fokozatosan bővítik. A teljes jégfelületet várhatóan november elejétől vehetik igénybe a korcsolyázók. Bürger Miklós közölte: összesen 50 millió forintot költöttek a szezon előkészületi munkálataira, üzembiztossá tették a világítórendszert, amely áramszünet esetén is 40 percig képes megvilágítani a közlekedő tereket és a ruhatárat. A létesítmény teljes rekonstrukciója várhatóan 2003-ban kezdődik: az épület és a jégpálya teljes felújítására, az új számítógépes jegyárusító és beléptető rendszer kiépítésére a Fővárosi Önkormányzat 1,5 milliárd forintot különített el. A február 28-ig tartó szezonban mintegy 300 ezer vendégre számítanak, a nyitás előtti hétvégén korcsolyabörzét tartanak, ahol a régi és használt korcsolyákat kedvezményes áron lehet jó minőségűekre cserélni. Elkészült a létesítmény internetes honlapja is, az érdeklődők a http://www.mujegpalya.hu címen tájékozódhatnak.
Ajánlott videó
- 05:30 Kvíz: Felismered a Cartoon Network ikonikus meséit egyetlen pillanatképről?
- 05:10 Így halt meg II. Mátyás király
- 04:40 Sorra döntjük meg a tévhiteket a mohácsi csatáról
- 04:10 Puccsal vette át a hatalmat Kun Béla
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 03:40 Rothadt, bűzös volt a középkori emberek lehelete?
- 03:33 Biztosan távozik egy magyar kézis a Melsungen csapatától
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
