Forma-1

Hamilton beugrott a rajtnál, Verstappen kisodródott, Antonelli autója elromlott – Leclerc nyerte a brit káoszfutamot

Charles Leclercés a mezőny többi tagja a biztonsági autó mögött ért célba.
Clive Rose/Getty Images
Charles Leclercés a mezőny többi tagja a biztonsági autó mögött ért célba.
Charles Leclercés a mezőny többi tagja a biztonsági autó mögött ért célba.
Clive Rose/Getty Images
Charles Leclercés a mezőny többi tagja a biztonsági autó mögött ért célba.
Charles Leclerc látszólag simán nyerte meg a Forma-1-es Brit Nagydíjat, de jócskán volt min izgulnia Silverstone-ban.

A Ferrari monacói pilótája fantasztikus rajttal ugrott az élre, mögötte ráadásul csapattársa, Lewis Hamilton autózott. Hamar kiderült azonban, hogy a brit versenyző bemozdult a rajtnál, ezért ötmásodperces büntetést kapott, amivel hátracsúszott a mezőnyben.

Ezt követően óvatos csatározás zajlott a pályán, sokáig az egyetlen izgalmat Hamilton büntetése mellett egy elszabadult sárga esernyő okozta. Szép csendben csordogált a futam, majd George Russell kapott defektet, amivel úgy tűnt, kiszáll a dobogós helyekért zajló küzdelemből. Az utolsó 10 körben azonban felpörögtek az események.

Először a futamgyőzelemre hajtó Kimi Antonelli jelentette, hogy valami baj van az autójával. Mint kiderült, a kocsi egyik letört alkatrésze beszorult a bal első kerékhez, ezért nagyon nehezen fordult a Mercedes. Ezt egy kiállással sikerült eltávolítani, de ezután is nehezen kormányozott Antonelli, akit meg is büntettek pályaelhagyások miatt. Kínjában nevetve szólt a rádióban, hogy nem direkt hagyta el a pályát, hanem megelőzte a további baleseteket, de ezzel a büntetéssel a kilencedik, még pontszerző helye is elúszott.

Miközben mindenki az olasz pilóta drámáját figyelte, Max Verstappen kicsúszott a pályáról és úgy befúrta magát a sóderágyba, hogy nem volt esély a folytatásra. Sokáig úgy tűnt, a biztonsági autós fázis után még folytatódik a verseny, de a végső döntés mégis az lett, hogy a safety mögött bedöcögött mindenki.

Charles Leclerc nyerte így a brit nagydíjat, mögötte Russell, Hamilton és Lando Norris volt a sorrend.

A vb két hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik, majd július 24. és 26. között a Hungaroringre látogat a mezőny a nyári szünet előtt.

Végeredmény, Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők):

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:27:11.335 óra

2. George Russell (brit, Mercedes) 0.427 másodperc hátrány

3. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 0.772 mp h.

4. Lando Norris (brit, McLaren) 1.149 mp h.

5. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1.598 mp h.

6. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 2.023 mp h.

7. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 2.214 mp h.

8. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 2.413 mp h.

9. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 3.229 mp h.

10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 3.445 mp h.

pole pozíció: Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 13 van hátra):

versenyzők:

1. Antonelli 179 pont

2. Russell 154

3. Hamilton 147

4. Leclerc 108

5. Norris 97

6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 82

7. Max Verstappen (holland, Red Bull) 76

8. Hadjar 52

9. Gasly 42

10. Lawson 39

11. Lindblad 20

12. Oliver Bearman (brit, Haas) 18

13. Colapinto 18

14. Bortoleto 6

15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 6

16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 5

17. Esteban Ocon (francia, Haas) 3

18. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1

csapatok:

1. Mercedes 333 pont

2. Ferrari 255

3. McLaren 179

4. Red Bull 128

5. Alpine 60

6. Racing Bulls 59

7. Haas 21

8. Williams 11

9. Audi 6

10. Aston Martin 1

Kapcsolódó
Egy elszabadult esernyő okozott galibát a Forma-1-es futamon
Akár komoly hatása is lehetett volna.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik