A német csapat csoportelsőként jutott tovább a világbajnokság egyenes kieséses szakaszába, annak dacára, hogy 2–1-re kikapott Ecuadortól. A legjobb 32 között viszont Paraguayjal nagyon meggyűlt a bajuk a németeknek, hátrányba is kerültek, végül 1–1-et követően, tizenegyespárbajban kiestek.
Ezt követően a DFB meghallgatta Julian Nagelsmann beszámolóját a tornáról, amelyet követően a megbeszélés végén arra kérte a szakembert, hogy mondjon le a posztjáról.
A Német Labdarúgó Szövetség köszönetét fejezi ki Julian Nagelsmannak a 2023 szeptembere óta végzett munkájáért. Magas fokú elkötelezettség és rendkívüli ambíció jellemezte. Julian Nagelsmann emellett rendkívül felelősségteljes és őszinte ember, akit mindannyian nagyra becsülünk
– fogalmazott Bernd Neuendorf DFB-elnök.
A szövetség kiemelte közleményében, hogy Jürgen Kloppot, a Borussia Dortmund és a Liverpool korábbi vezetőedzőjét, a salzburgi központú Red Bull globális futballcsoportjának vezetőjét szeretnék megnyerni utódjának. Az 59 éves Klopp a vb alatt szakkommentátorként dolgozott, de jelezte: szívesen vállalná a feladatot.
A válogatott következő mérkőzése szeptember 24-én lesz a Nemzetek Ligájában, Hollandia ellen.

