Az előző kormány által kinevezett titkosszolgálati vezetők közül utolsóként távozik a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatója is. A Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Magyar Péter – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter előterjesztésére – csütörtöktől mentette fel e tisztségéből Hatala Annát. A kormányfő korábban már menesztette az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóit.
A NIK legfőbb feladata az ország szuverenitását és biztonságát érintő hírszerzési, valamint bűnügyi információk elemzése és értékelése. Hatala Anna 2024 óta vezette a Rogán Antal szuper-titkosszolgálataként emlegetett központot. Korábban az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyettese volt, de dolgozott a Belügyminisztériumban is. Hatala Anna (a korábbi országos rendőrfőkapitány lánya) szakmai pályáját 2004-ben kezdte műveleti tisztként.
Az eddig általa vezetett NIK fő feladata – saját meghatározása szerint – 2022. május 25-ei létrehozása óta a kormánydöntések szakmai támogatása volt. Ehhez kivételes jogosítványokat kaptak. A központ széles körben hozzáférhet adatokhoz, információt és/vagy azok beszerzését kérheti az együttműködésre kötelezett szervektől.
Sulyok Tamás két éve, augusztus 20-ai hatállyal, az akkor a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára egyszerre léptette elő nemzetbiztonsági vezérőrnaggyá Hatala Annát, Kiss Csabát (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat) és Oláh Krisztiánt (Információs Hivatal). A Tisza-kormány immár mindhármukat elküldte. Magyar Péter korábban, a kampány idején is többször jelezte, hogy szerinte a magyar szolgálatok nem szakmai alapon, hanem pártutasításra dolgoztak.
A Magyar Közlönyben megjelent Sulyok Tamás köztársasági elnök két határozata is. Az államfő Magyar Péter miniszterelnök javaslatára azonnali hatállyal felmentette Koltay Andrást, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét. Sulyok Tamás július elsejétől – természetesen a miniszterelnök javaslatára – dr. Becságh Pétert az Egészségügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki. Róla a Portfólió azt írja, hogy eddig ő volt a Roche Magyarország innovációért felelős vezetője.
