Nagyvilág

Minden eddiginél erősebben tört ki a Merapi

Ismét több ezer ember kitelepítését rendelték el Indonéziában, miután a vulkanológusok szerint minden eddiginél erőssebben tört ki a Merapi-tűzhányó csütörtökön.

A vulkán múlt heti kitörései 36 halálos áldozatot követeltek, újabb áldozatokról nem érkezett jelentés.”A gőz és a vulkáni anyag 10 kilométeres magasságba lövellt fel” – mondta az indonéz kormányzatnak a tűzhányó lábánál található Jogjakarta településen dolgozó tudósok egyike.

A térség egyik jelképének számító 2914 méter magas Merapi, amelynek neve “Tűzhegyet” jelent, a múlt héten lépett újra működésbe. A tűzhányó 10-15 kilométeres körzetét kiürítették, az ott található településekről eddig 90 ezer embert vittek menhelyekre. Néhány korábbi menhelyet el is kellett költöztetniük, mert a vulkáni hamu elérte azokat, és a törmelékek megrongálták a sátrakat.

Indonézia az úgynevezett Tűzgyűrűn helyezkedik el. Ebben az Új-Zélandtól Tűzföldig tartó, a kontinensek csendes-óceáni partjainál futó sávban rengeteg működő vulkán található és gyakoriak a földrengések is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Politikai földrengést is hozhatnak a természeti katasztrófák (Kitekintő.hu)

Képgaléria Indonézia fővárosáról (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik