Egy áprilisi szombat késő estéjén Katalin (kérésére álnevet használunk – a szerk.) férjének légszomja lett, és vérnyomása váratlanul 190-re szökött fel. Korábban nem szedett gyógyszert, nem volt vérnyomásproblémája, így otthon sem volt vérnyomáscsökkentőjük, amit gyorsan beszedhetett volna. Felesége aggódva hívta az ügyeletet, ahol azt mondták, vigye a sürgősségire. Ez azonban akkor megoldhatatlan volt számukra, ezért kijött az ügyeletes orvos, aki csinált egy EKG-t és gyógyszert adott.
Fél óra múlva a férfi vérnyomása lement 160-ra. Az orvos felírta a receptet a gyógyszerre, de Katalinék nyugalma nem tartott sokáig, ugyanis a férj vérnyomása vasárnap reggelre 200-ra szaladt fel.
Bár előző nap az ügyeletes orvos nem állapított meg súlyos állapotot (az infarktust az EKG kizárta), Katalinék tudták, hogy ez nem játék, ki kell vizsgálni a váratlan és drasztikus vérnyomás-emelkedést. Katalin eldöntötte, hogy első útjuk hétfőn a háziorvoshoz vezet, de azzal is tisztában volt, ha nem súlyos a férje állapota, szakorvoshoz bejutni hónapok múlva lehet csak. Katalinék azt tették, amit a legtöbben tennének ilyen helyzetben: magánorvost kerestek az interneten. Találtak is egyet, akiről sok pozitív véleményt olvastak, ráadásul kedd délre volt is hozzá szabad időpont.
Hétfőn elmentek a háziorvoshoz, aki felvilágosította őket, hogy nem tud sürgősségivel beutalót írni kardiológushoz közellátásba, mert a férfi állapota nem súlyos, vagyis ki kell várniuk a több hónapos várólistát. Azt tanácsolta, menjenek el kedden a magánrendelésre, ugyanakkor figyelmeztette Katalint, ha így tesznek, ő háziorvosként nem tud a későbbiekben beutalót adni szakorvoshoz.
Katalin és a férje döntéshelyzetbe került:
- vagy az állami ellátásra várnak heteket-hónapokat úgy, hogy a férfi közben szedi a gyógyszert,
- vagy elkezdik a rejtélyes és hirtelen vérnyomás-emelkedés okának kivizsgálását magánellátásban.
