A B csoport toronymagas esélyese, Svájc nagy szenzációt okozva csak 1-1-es döntetlent játszott Katarral a labdarúgó-világbajnokságon.
Kis híján meglepetéssel indult a San Franciscóban, helyi idő szerint délben játszott mérkőzés, ugyanis az idei meccsein góltalan Katarnak már a második percben volt egy nagy helyzete, de védeni tudott a kapus. Innentől kezdve Murat Yakin csapata átvette az irányítást, ahogy az várható volt, három helyzete is volt az európai válogatottnak, majd Abunada tarolta le Freulert, ami tizenegyest ért – más kérdés, hogy úgy tűnt, lesen kapta a svájci a labdát, a VAR azonban nem lépett közbe. A büntetőt Embolo értékesítette, akinek korábban megtagadták a beutazását az Egyesült Államokba, de végül megkapta a vízumot.
A játék képe alapján a folytatásban csak az volt a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyer Svájc, azonban a befejezésekkel gondjai voltak a csapatnak. Erre kis híján rá is faragott, de a 43. percben Kobel bemutatott egy bravúrt, így megőrizte a minimális előnyt.
A második félidő nem hozott nagy változást: Svájcnál volt a labda, meg is voltak a csapat helyzetei, bár ezek visszafogottabbak voltak, mint az első 45 percben, a helyzetkihasználással viszont továbbra is gondok voltak. Sokat elmond a meccs képéről, hogy az eseményeket sokszor síri csendben figyelő közönség a 75. percben láthatta a második félidő első katari lövését.
Mivel a Yakin-csapat nem zárta le a mérkőzést, így az a hajráig nyílt maradt. Amikor már úgy tűnt, behúzza ezt a szűk győzelmet Svájc, akkor Boualem Khoukhi a 94. percben a kapuba fejelt, így történelmi pontot szerzett Katar. A csoport másik meccsén Kanada és Bosznia-Hercegovina egy nappal korábban szintén 1-1-et játszott.

