Stumpf István: Orbán asztaláig elértek egyes korrupciós ügyek
Stumpf István, volt kancelláriaminiszter azzal kezdte, hogy súlyos vereség történt április 12-én, de „nem hagyunk senkit az útszélén”, és a segítésben a „nemzeti tőkés osztálynak” is be kell szállnia. Úgy folytatta, hogy
sok hibát követtünk el, de az elmúlt 16 év jelentős növekedést hozott, megerősödött a középosztály.
Ezután arról beszélt, hogy „véget ért az Orbán-korszak, megbukott a NER rendszerre”. Ennek pedig az az oka, hogy a „becsületesen dolgozó individualizmuson nyugvó polgári erényt elnyomta a kivagyiságon alapuló kalmári közszellem”. De a Fidesz is hibázott, engedte meg Stumpf. Szerinte baj volt, hogy a pártban „megszűnt a visszacsatolás”, de a klientúra túlkapásait is nehezen viselte el a társadalom. Sőt, „2022 után a Fidesz elvesztette az erkölcsi vezető szerepét”, és nem tanult a 2024-es választásokból, sem az ifjúság elpártolásából, de a lokalitás elvesztéséből sem.
Nem egy Szodoma és Gomorra figyelmeztetés volt ez nekünk?
A Fideszben az értékközösséget felváltotta a profitmaximalizálás, a kampány kontraproduktív volt, egybites üzenetekkel.
Nem tudtuk megakadályozni, hogy a Tisza a jövőt, mi pedig a múltat jelentsük.
Stumpf ezután azt mondta, hogy a „korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök dolgozószobájának asztaláig is elértek.” Stumpf azt is mondta most a lokális terek visszahódítása a cél, a helyi értelmiségiek, gazdák vállalkozók megnyerése.


