Élő Belföld

Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként

Magyar Péter
Varga Jennifer / 24.hu
Magyar Péter miniszterelnök
Magyar Péter
Varga Jennifer / 24.hu
Magyar Péter miniszterelnök
  • Magyar Péter miniszterelnök szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az Orbán-kormány a migráció ügyében éveken át mást mondott, mint amit valójában tett, és egy vitnyédi menekülttábor előkészítésén dolgozott.
  • A tervek szerint az osztrák határ közelében hoztak volna létre tábort, többmilliárdos költséggel, gyorsított átalakítással.
  • A projektet el is kezdték megvalósítani, a helyszínen élő kárpátaljai menekülteket kiköltöztették.
  • Magyar úgy látja, hogy a Fidesz ezzel egy kulcsfontosságú, kampányalapú témában tévesztette meg a választókat, az ügy súlya a kegyelmi botrányhoz mérhető.
  • A kormányfő jelezte: a felelősök nevét nyilvánosságra hozzák.

„Ez kevés lesz”

Ezt mondta Magyar Péter arra, hogy Orbán Viktor a Fidesz kongresszusa előtt úgy reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára az RTL-nek, hogy ők sohasem engedtek be migránsokat.

A teljes dokumentumokat nem hozzák nyilvánosságra,

de Magyar ígérete szerint a felelősök neve (jobbára volt miniszterek) ismert lesz. Újságírói kérdésre megismételte azt is, hogy a Fidesz egy, a párt számára nagyon fontos témában verte át az embereket, és nem érti, hogyan gondolták azt, hogy ez nem fog kiderülni, még úgyis, hogy titoktartási nyilatkozatot írattak alá a felújítást végző cégekkel.

Mi a terv az ingatlannal? A csermajori terület most a győri egyetem kekvájához tartozik, és mivel a kekvák kérdésének rendezése óriási feladat, ezért most kimondottan ezzel az ingatlannal kapcsolatban nem tud konkrét választ adni. Az épületekben most egy katolikus iskola működik, így valószínűleg az egyházzal is egyeztetni kell.

1 milliárd forintba került az elvégzett munka

Ennyit elköltöttek, azonban a számlák nincsenek meg. Magyar azt is elmondta, hogy mivel a vitnyédi ingatlan a korábbi tervekkel ellentétben nem került át a győri Széchenyi István Egyetemtől az idegenrendészethez, ezért a megkezdett munkák fedezésére az egyetem kivételes döntéssel kapott néhány milliárd forintot.

Újságírói kérdésre a miniszterelnök azt is elmondta, hogy nem született semmilyen, a projektet lezáró döntés, hanem csak próbáltak úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.

Nem érzik magukat átverve a Fidesz-szavazók?

Magyar szerint ez a mostani ügy legalább olyan súlyos, mint a kegyelmi ügy, ugyanis a Fidesz mindig olyan büszke volt a migráció elleni küzdelemre, és erre építették az ellenfeleivel szembeni kampányokat is.

A kormányfő kijelentette, hogy ezzel a témával kapcsolatban a Fideszt is kérdezni fogják a parlamentben, valamint hétfőn a migrációs paktummal kapcsolatban is nyilvánosságra hoznak információkat. Magyar azt is vizsgálandó témának nevezte, hogy az emberkereskedőket milyen jogalappal engedhették ki Orbánék, merthogy elítélt bűnözőket csak köztársasági elnöki kegyelemmel lehetett volna, nem kormánydöntéssel.

Az is elhangzott, hogy a most idézett dokumentumok a kormány honlapján is hozzáférhetők lesznek.

Szeptember közepén még zajlottak a munkálatok

Az NMHH engedélyt adott egy hatalmas antenna felállítására Csermajorban, de a kormány azt állította, hogy diákok számára hoznának létre nyári tábort. Ezzel szemben – jelentette ki Magyar – ekkor már a menekültek számára alvókörleteket és zuhanyzókat is kialakítottak, erről fényképeket is közzétett a kormányfő.

Ekkor már az osztrákok a határ lezárásával is fenyegettek, miközben Gulyás Gergely akkori miniszter hazugságnak nevezte, hogy menekülttábort építenének.

2024. szeptember elején egykori diákok már nem tudtak bejutni a területre

A korábbi tejipari szakiskolások osztálytalálkozó keretében szerettek volna bemenni a csermajori ingatlanra, de akkor már le volt zárva, és elmondásuk szerint a tereprendezés is elkezdődött. Ekkor kezdtek el terjedni a hírek arról, hogy menekülttábort akar létrehozni a kormány.

2024. szeptember 11-e az utolsó kormányülés, amikor szó esik a csermajori tervezett migránstáborról, majd két nappal később Magyar Péter beszélt arról, hogy mit akar a kormány. 

Ennyibe került volna a vitnyédi menekülttábor létrehozása

Az átalakítással, az előállító egységek kialakításával, határvadászok felszerelésével az egyszeri kiadások 2,4 milliárd forintra rúgtak volna, az éves költségek pedig a 3 milliárd forintot közelítették volna az Orbán-kormány által készített iratok alapján.

A Pintér-minisztérium konténerek, sátrak elhelyezését tervezte Vitnyédre

Ez annak érdekében történt volna, hogy az ingatlanon már azelőtt el tudjanak helyezni menekülteket, hogy azt átépítenék – ez szintén a 2024. augusztus 30-i belügyminisztériumi ülésen hangzott el.

Purger Tamás / MTI

Elhangzott az is, hogy ebben az időben 100 ukrajnai menedékes tartózkodott az egyik épületben, akik többszöri felszólításra sem akarták elhagyni az ingatlant, ezért az egyik tábornok egyeztetést kezdeményezett Vecsei Miklós kormánybiztossal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat minap lemondott alelnökével. 

Az Orbán-kormány kimondta, hogy ki kell élezni a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust 2026-ra

Erról a 2024. augusztus 21-i kormányülésen határoztak, ugyanitt az Orbán-kormány felhatalmazta Pintér Sándor belügyminisztert, hogy szükség szerint alakíttassa át a vitnyédi ingatlant. Ekkor döntöttek arról is, hogy megszűnik a kárpátaljai menekültek elhelyezésének támogatása – emelte ki Magyar, aki úgy tudja, hogy az ekkor Vitnyéden élő Ukrajnából menekülteknek azt mondták, vagy elhagyják a vitnyédi ingatlant, vagy hazatoloncolják őket.

Augusztus 30-án Pintér ülést tartott a Belügyminisztériumban, ahol elmondta, hogy megállapítása szerint három hónap alatt át lehet alakítani a Vitnyéd-Csermajorban található ingatlant, de már előtte is alkalmasnak kell lennie a menekültek elhelyezésére.

A kormány évekig hazudott az illegális migráció elleni küzdelemről

– jelentette ki Magyar Péter, majd felidézte, hogy az Európai Bíróság 2024. június 13-án hozott egy ítéletet a migránspolitikával kapcsolatban, amellyel napi 1 millió eurós bírságra ítélte az Orbán-kormányt.

2024 nyarán folyamatosan zajlottak az egyeztetések arról a kormányban, hogy hogyan hajtsák végre az ítéletet, miközben a külvilág felé ennek az ellenkezőjét közvetítették.

Ezt követően bemutattak egy rövid videórészletet Orbán nyilatkozatairól.

A miniszterelnök négy magyar titkosszolgálat vezetőjét is felmentette

Amíg várunk a sajtótájékoztatóra, talán érdemes felidézni, hogy Magyar Péter pénteken négy titkosszolgálat vezetőjét is felmentette:

  • Bárdos Szabolcsot az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatói tisztségéből,
  • Oláh Krisztiánt az Információs Hivatal főigazgatói tisztségéből,
  • Kiss Csabát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatói tisztségéből,
  • Tajti Norbertet a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói tisztségéből.

Az első három felmentés hatálya a mai nap, azaz június 13., míg Tajti megbízatása június 15-tel ér véget.

A részletekről itt írtunk. 

Nem tudni pontosan, hogy mi lesz a sajtótájékoztató témája

Magyar Péter pénteken este jelentette be, hogy ma 9 órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart – saját megfogalmazása szerint – „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról”.

A miniszterelnök annyit tett még hozzá, hogy az általuk megismert információik alapján a szombati Fidesz-tisztújító kongresszus „okafogyottá” válik. „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben” – tette hozzá a Facebook-bejegyzésében.

Olvasói sztorik