Bódis Kriszta, Rost Andrea és Radnai Márk is kormánybiztosi kinevezésben részesült, derült ki a péntek esti Közlönyből.
Bódis Kriszta feladata a nemzeti társadalompolitikai stratégia kidolgozása lesz, mégpedig az oktatási, a szociális és az egészségügyi területek összehangolásával. A stratégia alapjait a leírtak szerint a kormánybiztos dolgozza ki, a civil szervezetekkel és hivatalos szervekkel is egyeztetve. A cél a méltányos hozzáférés, az igazságos elosztás és az átlátható, számonkérhető intézményi működés megteremtése lesz.
Rost Andrea a kabinet magyar zenekultúráért felelős kormánybiztosa lett, feladata a magyar zenekultúra népszerűsítését és támogatását szolgáló programok, javaslatok kidolgozása lesz. Ezen belül stratégiát kell alkotnia a fiatal tehetségek támogatására, a zenei nevelés megerősítésére, valamint a magyar előadóművészek hazai és nemzetközi lehetőségeinek javítására. Mindezek mellett feladata lesz a kapcsolattartás a kulturális szférával, társadalmi és zeneművészeti szervezetek szereplőivel.
Radnai a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos titulusát kapta, az ő feladata a közélet megújítását támogató párbeszéd erősítése és egy új intézet létrehozásának koordinálása lesz, melyről a nekünk adott interjújában is beszélt már. Radnai dolga lesz az is, hogy vizsgálja a társadalmi részvétel hazai és nemzetközi jó gyakorlatait, ezek mentén pedig módszertani javaslatokat dolgozzon ki.
Mindhármuk biztosi tevékenységét a miniszterelnök irányítja, a munkájukhoz szükséges feltételeket pedig a Miniszterelnökség biztosítja.

