A továbbra is csak az interneten elérhető Népszava idézi az Európai Bizottság friss országjelentését, amely szerint a magyar oktatási rendszer továbbra is erősíti a meglévő társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket. A tanulói teljesítmények és készségek közötti különbségek a legnagyobbak egyike az Európai Unióban, az oktatási eredmények, a felsőfokú végzettségűek arányának javításához további erőfeszítések szükségesek.
A roma tanulók fokozottan kitettek a korai iskolaelhagyás, az alacsony iskolai végzettség kockázatának.
A jelentés szerint a tanárhiány továbbra is nagy kihívás, a magyar pedagógusok átlagéletkora az egyik legmagasabb az EU-ban. A felsőoktatásba felvettek száma ugyan nőtt az elmúlt években, de diplomások aránya az egyik legalacsonyabb az EU-ban: tavaly a 25-34 éves magyarok 32,6 százalékának volt felsőfokú végzettsége, szemben a 44,8 százalékos uniós átlaggal, ami visszafogja a termelékenységet, az innovációt.
Az uniós jelentés sok szempontból egybecseng mindazzal, amit Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter mondott pedagógusnap előtt, amit Gulyás Gergely, a Fidesz-frakcióvezetője úgy értelmezett, hogy a tárcavezető a kommunizmust idéző iskolamodellt akar ráerőltetni a társadalomra. Szerinte ugyanis „Lannert Judit sok más változtatás mellett a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről beszélt”, bizonytalanságba taszított több tízezer diákot és családjaikat.
Lannert Judit közösségi oldalán jelezte: nem feltételezi, hogy Gulyás Gergelynek szövegértési problémái lennének, szerinte a Fidesz-frakcióvezető pontosan tudja, nem a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről, hanem arról a problémáról beszélt a Balzac nevű diákújságnak, amit a középiskolai felvételi rendszer jelent, amiről társadalmi egyeztetést kezdeményezett a diákok bevonásával.. A kommunistázó Gulyást emlékeztette, ha a kádári létező szocializmus centralizált, átpolitizált rendszerére gondolt, azt
éppen az elmúlt 16 év Fidesz kormányzása hozta vissza.
Lannert Judit sajnálta, hogy a Fidesz folytatja a mindennapi valóságtól elszakadt hazudozást, amit, ha konstruktív ellenzék szeretne lenni, ideje lenne befejezni.
Annál is inkább, mert épp azok a Fidesz-kormányok verték szét diktatórikus módszerekkel, ellenérveket nem tűrve az oktatást, amelyekben Gulyás Gergely is szolgált.
A miniszter szimbolikusnak tartotta, hogy az interjút abban a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban vették fel, ahonnan tanárokat rúgtak ki csak azért, mert nem értettek egyet a Fidesz otatáspolitikájával.

