Sorozatos üzletbezárásokra kell számítani a vendéglátásban, a szakma a kedvezőtlen működési feltételek mellett a jól fizető kuncsaftok lassú elmaradására is panaszkodik, a vendégek száma 20-30 százalékkal esett az utóbbi időben. Ám sok új üzlet is nyílik. Károvits Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökségi tagja borúlátóbb: szerinte törvényes működés esetén mindenképpen 3-4 százalékos veszteséggel kell számolni. Az okokat a túlkínálatban, a hátrányos gazdasági feltételekben és az elmúlt évek gyenge országmarketingjében kell keresni. A szakemberek nagyobb figyelmet várnak a kormánytól az ágazat gondjai megoldásában. Niklai Ákos a kabinettől a belföldi kereslet élénkítését várja, egyebek mellett az étkezési utalvány és az üdülési csekk adómentes határának felemelésével, valamint az üdülési csekkek kibocsátási értékhatára megemelésével. Az éttermi fejlesztésekhez felvehető hitelekhez is kedvezőbb konstrukciót szeretne, nem részletezve a mostani lehetőség hátrányait.
[Világgazdaság] Ajánlott videó
- 10:21 Közpénz milliárdok mennek el kémiai szúnyoggyérítésre, pedig kockázatos és hatékonytalan
- 10:20 Házbizottsági ülésen tárgyalják majd azt, hogy a házelnök elvette Magyar Pétertől a szót
- 10:13 Hiba a Revolutnál: nem lehet utalni és pénzt váltani sem
- 10:11 Hiába állt ki mellette Keanu Reeves, börtönbe megy a Netflixet meglopó rendező
- 10:01 Miért nem dől meg a melegrekord, ha 45 fokot mérünk árnyékban?
- 09:58 Török Gábor a Forsthoffer–Magyar-vitát elemezte
- 09:46 Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával
- 09:46 Nagy Ervin: Hankó úr! Az lenne az igazi szolidaritás, ha ön is vállalná a felelősséget
- 09:11 Milliókkal dobja meg egy lakás árát, ha van benne légkondi
- 09:02 Posztumusz életműdíjat kap Nádasdy Ádám
- 08:57 Magyar Péter: Átfogó programot indítunk a víziközmű-hálózat megújítására
- 08:52 A németek egy meccsen háromszor annyi 11-est rontottak el, mint korábban négy vb-tizenegyespárbajban összesen
- 08:49 Szerdától ne dobjon pénzt a parkolóautomatába! – viszont többet kell fizetnie a szolgáltatásért
- 08:45 AIDS-ben halt meg A kör színésznője, Daveigh Chase
- 08:57 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte kedvenceinket
- 02:30 Hollandia a 90. percben még győzelemre állt, végül tizenegyesekkel kiesett
- 06:16 A német futballkapitány botrányt kiált, de nem mond le a vb-kudarc után
- 21:51 Több ezer ember maradt áram nélkül Budapest négy kerületében, egy körúti kocsmában vezeték gyulladt ki
- 20:24 Módosítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntető törvényt: Lánczi Tamás nem kap végkielégítést
- 08:16 Liptai Claudia eltávolíttatta a mellimplantátumait
- 05:45 Kvíz: melyik Keanu Reeves-film látható a képen?
- 18:34 Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost
- 19:09 Orbán Hajdu Jánosról: „Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás”
- 07:43 Sulyok–Magyar-csörte: jön a Velencei Bizottság
- 22:00 Drámai párbaj: Paraguay tizenegyesekkel kiverte a németeket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
