Belföld

Felmentették a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében eljáró vezérőrnagyot és rendőrtiszteket

Adrián Zoltán / 24.hu
Till Tamás feltételezett gyilkosának első tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken 2026. április 29-én.
Adrián Zoltán / 24.hu
Till Tamás feltételezett gyilkosának első tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken 2026. április 29-én.

Bűncselekmény hiányában felmentette a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa pénteken. Petőfi Attila címzetes vezérőrnagy és két kollégája ellen a 11 éves bajai kisfiú meggyilkolásával megvádolt férfi kezdeményezett pótmagánvádas eljárást, azt állítva, hogy fenyegetéssel, kényszerítéssel vették rá arra, hogy ismerje be a 2000 májusában elkövetett bűncselekményt.

Az MTI azt írta, hogy az Égető Sándor hadbíró alezredes vezette tanács megállapította, hogy nem történtek meg az F. János által állítottak, amelyek szerint a kihallgatást végzők durván fenyegették, zsarolták volna annak érdekében, hogy beismerő vallomást tegyen.

A brutális gyilkosság 26 évvel ezelőtt történt. A 11 éves kisfiú 2000. május 28-án reggel elment kerékpárjával egy vadasparkba lovagolni, de onnan már sohasem tért haza. A nyomozó hatóságok 2024. augusztus elsején jelentették be, hogy egy bajai tanyán betonba temetve megtalálták az eltűntként keresett kisfiú csontjait.

Adrián Zoltán / 24.hu Till Tamás feltételezett gyilkosának első tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken, 2026. április 29-én.

Vérfürdő

A Kecskeméti Törvényszéken folyamatban lévő emberölési ügy szerint F. János szexuális vágyat érzett a fiú iránt, ezért (segítségkérés ürügyével) elcsalta őt. Miután pedig ez a vágya elmúlt, egészen brutális módon végzett vele. Az elkövető összesen nyolc-kilencszer megszúrta a kisfiút, akinek több mint féltucat csontját is eltörte a vérfürdő során. A maradványok vizsgálatakor kiderült, hogy az áldozatnak eltört több bordája, a koponyacsontja, a szemcsontja és az állkapocscsontja is.

A férfi ezután eltüntette a bűncselekmény nyomait, Tamás holttestét pedig egy betonozásra előkészített helyiség homokos aljzatában elrejtette, néhány nappal később pedig lebetonozta a helyiséget. F. János először a korábbi barátjára és a volt munkaadójára akarta kenni a gyilkosságot. Őket azonban már nem lehetett kihallgatni, mert mind a ketten öngyilkosok lettek. 

A vállalkozó abban a hiszemben volt, hogy már elévült a bűncselekménye, és a tanúkénti kihallgatásán mindent beismert. Részletesen elmondta, hogy mit tett a kisfiúval, azt is, hogy miért. Mivel a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy elévült az ügy, ezért a férfi a kihallgatása után szabadon távozhatott a rendőrségről.

F. János a későbbi gyanúsítotti kihallgatásán viszont már tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amelyet a terhére rónak. És emiatt indított pótmagánvádas eljárást a három magas rangú rendőrtiszt ellen. A folyamatban lévő emberölési ügyben 15 év fegyházbüntetést kértek a kisfiú kivégzésével vádolt férfira.

Kapcsolódó
„Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
„Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem” – mondta a tárgyaláson F. János, aki eltussolt gyilkosságokról beszélt.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik