A német profi kézilabdázó, Lasse Ohl vasárnap este frontálisan ütközött egy másik járművel a 253-as autópályán Észak-Hessenben, értesült a Tagespiegel.
A lapnak a klub megerősítette a baleset tényét.
Mentővel vitték a kasseli kórházba, ahol alapos vizsgálatokon esett át. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy csak könnyebb sérüléseket szenvedett
– nyilatkozta a klub szóvivője.
Műtét vaklármával
A Bild ugyanakkor úgy értesült, hogy a beállós sürgősségi műtéten esett át feltételezett hasi szervi sérülések miatt, de a gyanú végül nem igazolódott be.
„Lasséra őrangyalok tömkelege vigyázott a baleset során. Az izomtömege minden bizonnyal sokat segített neki” – mondta Timm Schneider, a Hüttenberg ügyvezető igazgatója.
Súlyos sérült is akadt
A balesetben érintett másik autóban ketten utaztak, a 19 éves sofőr és az 52 éves utasa, utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett.
