Török Gábor a köztársasági elnök Indexnek adott nagyinterjúját elemezte. Szerinte komoly felismerés volt Sulyok Tamás részéről, hogy az államfő nincs némaságra ítélve, elmondhatja álláspontját, érveket hozhat, emberekhez, politikusokhoz is szólhat.
Ugyanakkor a politológus számára az interjúból az derült ki, hogy Sulyok Tamás továbbra sem érti:
a köztársasági elnöki pozíció nem csupán közjogi, de politikai tartalommal is bír. Ezt mondja: »államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét. Itt nincsenek politikai célok.«
Török Gábor ugyanakkor emlékeztetett rá: a politika nem egyenlő a pártpolitikával. Politika az is, amikor valakinek van véleménye, kiáll bizonyos értékek mellett. Szerinte valójában ez
a »sólyomi örökség« és nem az, amiről Sulyok Tamás beszél.
Sulyok Tamás az interjúban ugyanis egyebek mellett azzal magyarázta hallgatását a fontos ügyekben, hogy egy köztársasági elnöknek csak nagyon szélsőséges esetekben kell megszólalnia. A néhai Sólyom Lászlót idézte, hivatkozott arra, hogy az ideális államfő a „mozdulatlan köztársasági elnök”. Magyar Péter miniszterelnök jóval hosszabban reagált az államfő hétfőn megjelent interjújára, azt írta, Sulyok Tamásnak távoznia kell, és távozni is fog.

