Az Európai Űrügynökség kisméretű kísérleti űrrepülőgépet indít útnak szerdán. Azt tesztelik, hogy képes-e az eszköz irányított módon visszatérni a légkörbe. Ez a Földre visszatérni képes eszközök kifejlesztésének kulcsfontosságú szakasza – tudósít az MTI.
A szárnyak nélküli, embert nem szállító űrrepülő a légkörbe való visszatérés után úgy repül, mint a hagyományos repülőgépek. Az IXV nevet viselő eszköz öt méter hosszú és mintegy két tonnát nyom. A tervek szerint szerdán 14 órakor indítják Francia Guyanáról.
Europress
A programot irányító szakember, Giorgio Tumino elmondta, hogy a legnehezebb része az űrkutatásnak a földkörüli pályáról való visszatérés. Ha túl nagy szögben tér vissza az űrhajó, akkor megvan annak a veszélye, hogy kigyullad, ha viszont túl kicsi szögben, akkor elképzelhető, hogy „lepattan”.
A küldetés mindössze száz percig tart. Az űrrepülő 320 kilométeres magasságban válik le az indítórakétáról, 450 kilométerre eelkedik, majd megkezdi a süllyedést. 120 kilométer magasan óránként 27 ezer kilométeres sebességgel tér vissza a légkörbe, majd a Csendes-óceánba zuhan. Eközben 1700 fokos hőmérsékletet is ki kell bírnia.
Tumino elmondta: Európa kiemelkedő teljesítményt nyújt a műholdak felbocsátásában és rakétaindításban, a világűrből való visszatérés tekintetében viszont az amerikaiak, az oroszok, de még a kínaiak mögött is lemaradtunk.