Belföld

Halálos késelés lett anya és lánya szilveszteri süteménysütéséből, súlyosításért fellebbeztek az asszony ügyében

Az évek óta rossz viszonyt ápoló 58 éves nő és 80 éves édesanyja összevesztek, aminek következtében a vádlott előbb sodrófával leütötte az anyját, fojtogatni kezdte, majd egy késsel többször megszúrta.

A Fővárosi Főügyészség 2025 decemberében emelt vádat egy az elkövetéskor 58 éves nyugdíjas budapesti nő ellen, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt – olvasható az ügyészség szerda reggel kiadott közleményében.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen, 2026. február 26. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki a vád tárgyává tett élet elleni bűncselekményben, amelyért őt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, egyben kizárta a feltételes szabadságra bocsátásból.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott egész életében szüleivel élt egy háztartásban. Mint írják, a nyugdíjazását követően az addig is diszharmonikus kapcsolata tovább romlott özvegy édesanyjával, aki őt állandó kritikával illette. 2024 szilveszter napján aztán süteménykészítés közben, közös otthonukban a 80 éves sértett ismét összeveszett a lányával, annak nyugdíja kapcsán. Az elfajuló vita közben a vádlott „a számonkérés okozta felindult lelki állapotban” a keze ügyében lévő sodrófával megütötte az édesanyját, és, amikor a sértett a földre hanyatlott, fojtogatni kezdte, majd egy késsel több alkalommal megszúrta, mely támadás következtében az édesanya életét vesztette.

Az elsőfokú ítéletet az elkövető és védője tudomásul vette, ellene az ügyész súlyosításért, a szabadságvesztési tartam felemelése érdekében fellebbezett, amelyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott másodfokú indítványával fenntartott.

A terhelt szabadlábon védekezve várja az ítélőtáblai eljárás befejezését.

Kapcsolódó
Sütés közben végzett az anyjával egy csepeli óvónő szilveszterkor
Letöltendő börtönbüntetést kértek a három diplomával rendelkező nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik