Már az első félidő hatalmas gólgálát hozott, pedig az első 15 percben szinte helyzet sem volt. Egy tizenegyes hozott fordulatot a meccsbe, mert Harry Kane gólja után nem sokkal Hvicsa Kvarachelia a bal szélről indulva befelé cselezett, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. Joao Neves is a bal alsóba talált be, de ő egy szöglet után fejelt gólt.
A fordításnak nem sokáig örülhetett a PSG, mert Michael Olise egy hihetetlen szóló végén, négy védő gyűrűjéből is betalált. Közvetlenül a szünet előtt viszont Alphonso Davies kezét érte Ousmane Dembélé beadása, amiért a hazaiak is büntetőhöz jutottak. Ezt Dembélé magabiztosan értékesítette.
Térfélcsere után sem lassítottak a csapatok, sőt! Elképesztő tempóban kezdett a Paris Saint-Germain, tíz perc alatt növelte is az előnyt, amikor két támadó is átugrott egy centerezést, Kvarachelia pedig a kapuba lőtt. Percekkel később labdaszerzés után Dembélé is túljárt Manuel Neuer eszén, ekkor már 5-2 volt az eredmény. De nem sokáig.
Dayot Upamecano ugyanis tökéletesen érkezett Joshua Kimmich beadására, amivel már a 65. percben szépített a Bayern, négy perccel később pedig Luis Díaz kapott egy felívelést, bescapta Marquinhost, majd a kapuba lőtt. A maradék húsz percben kisebb csodának tűnhet, de már lövésből sem volt sok, Olise inkább cselekkel próbálkozott, a túloldalon pedig Senny Mayulu a hajrában kapufát lőtt.
A kilencgólos őrület így is BL-rekord az Opta szerint, mivel már 5-3-nál is a legtöbb gólt hozó elődöntős meccset játszották a felek.
8 – At 5-3 to PSG, this is now the highest scoring semi-final match overall in UEFA Champions League history. Fest. https://t.co/dSj6bdxghi
— OptaJoe (@OptaJoe) April 28, 2026
A vége 5-4 lett, vagyis minden adott egy őrületes müncheni visszavágóhoz!



