Vasárnap megérkezett a várt hidegfront, szombathoz képest jelentősen csökkent a hőmérséklet, és feltámadt a szél. Csapadéknak azonban semmi nyoma, pedig nagyon nagy szükségünk lenne rá. Hétfőn a napos, száraz idő mellett 16-22 fokig emelkedik a hőmérséklet, és hasonló várható kedden is, bár ekkor már délnyugat felől egyre inkább beborul az ég, és estére a szél is megélénkül.
Szerdára újabb hidegfront éri el hazánkat, csütörtökön és pénteken tapasztaljuk majd a negatív mélypontot, utána mintegy varázsütésre kora nyári idő köszönt ránk
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus. Nézzük a részleteket.
Ez az újabb hidegfront legfeljebb Zala, Somogy és Baranya vármegye déli részein hozhat némi esőt kedd délután vagy szerda reggel, míg máshol legfeljebb csak mutatóban számíthatunk némi csapadékra. A frontot erős szél kíséri, és szerdán a legmelegebb órákban is legfeljebb 12-18 fokot mérhetünk.
Csütörtökön és pénteken lesz a leghidegebb a héten, hajnalban többfelé fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet (akár -2, -5 fok is lehet), és a maximumok szintén jóval átlag alatt, 17-18 fok körül alakulnak. Szombaton aztán fordul a kocka, a délnyugatira forduló áramlásnak köszönhetően markáns melegedés veszi kezdetét. A hosszú hétvége második napján
Egyelőre úgy tűnik, hogy a melegedés nagyjából egy hétig tart ki, jelen állás szerint május 8-áig. Részletes, naprakész előrejelzésért és a veszélyjelzések követéséért látogasson a Kiderül.hu-ra.
További izgalmas témáink a közelmúltból:
- Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- Így halt meg az egyik legnagyobb magyar király
- Szulejmán világuralkodónak tartotta magát
- „Az volt a legnehezebb, hogy elhitessem az embereimmel, egyikük sem fog meghalni” – csernobili túlélő mesélt lapunknak az erőműnél töltött napjairól
- Így gyógyították a „szüzek betegségét”
- „A valóság valószínűleg még rosszabb” – összeomlás szélére került a Föld egyik fontos rendszere
