Az utolsó magyar király, IV. Károly első visszatérési kísérlete alaposan felkavarta a lassan konszolidálódó magyar belpolitika vizeit. A kritikus napokban mutatott határozatlansága, illetve kétértelmű magatartása miatt az addigi miniszterelnök, gróf Teleki Pál pozíciója megrendült. Nemcsak a szabad királyválasztók heterogén táborának a bizalmát vesztette el, hanem Horthy Miklósét is. Április 13-án ezért benyújtotta lemondását, amit a kormányzó elfogadott, és még ugyanezen a napon gróf Bethlen Istvánt kérte fel kormányalakításra.
Állandó kétfrontos harc
A 46 éves politikus nevét ekkor már itthon és külföldön egyaránt jól ismerték. Bár a háború végéig főleg szűkebb hazájának, Erdélynek az ügyeivel foglalkozott, 1918–1919-ben az országos politika élvonalába került. 1919 februárjától a demokratikus átalakulás ellentáborának egyik vezéralakja volt, a Tanácsköztársaság alatt pedig Bécsből irányította az ellenforradalmat.
1920 első felében a békedelegáció egyik főmegbízottjaként Párizsban tartózkodott, kulcsszerepet vállalt az új rendszer külpolitikai útkeresésében. Tekintélyére és elfogadottságára jellemző, hogy néhány órával a felkérése után kész kabinetlistával jelentkezett Horthynál, aki minden személyi javaslatát elfogadta, és már április 14-én kinevezte az új kormányt.
A felmerülő problémák és a megoldandó feladatok jellege alapján tízéves kormányfősége négy egymást követő szakaszra osztható.
- Az első időszakot (1921–1923) a belpolitikai stabilitás megteremtése;
- a másodikat (1923–1925) az ország pénzügyi helyzetének a szanálása és a gazdaság dinamizálása;
- a harmadikat (1927–1929) egy modern szociálpolitika alapjainak a lerakása, a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés és a revízióra való felkészülés;
- a negyediket (1929–1931) pedig a nemzetközi gazdasági válság negatív hazai hatásainak a minimalizálására való törekvés jellemezte.
Nagybirtokos arisztokrata származásából, neveltetéséből és ifjúkorában kialakult politikai meggyőződéséből következett, hogy Bethlen olyan liberális és autokrata jegyeket is felmutató konzervatív politika érvényesítésére törekedett, amely szinte folyamatosan „kétfrontos” harcot követelt meg tőle.
Fő céljai közé tartozott a demokratikus tábor megosztása, meggyengítése és érdekérvényesítési lehetőségeik korlátok között tartása. Ennek érdekében került sor 1922 márciusában az 1919 őszén bevezetett általános és titkos választójog korlátozására és nagyrészt nyílttá tételére, amely állandó parlamenti többséget biztosított a kormánypártnak. Ugyanakkor eredményesen törekedett a szélsőjobboldal visszaszorítására is, ennek csúcspontja a Gömbös Gyula vezette fajvédők ellenzékbe kényszerítése volt 1923 nyarán.
A liberalizmus fattyúhajtása
Eszményképe a parlamentarizmus olyan korlátozott formája volt, amely, ha nem is annyira, mint a 19. században, de továbbra is biztosította a történelmi elit – a nagybirtokos arisztokrácia és a középbirtokos nemesség, valamint a művelt és vagyonos középosztály – meghatározó befolyását az ország ügyeinek intézésére. A választójog korlátozása mellett ezt a célt szolgálta a népképviseleti elvet ignoráló felsőház megszervezése és felállítása is 1926-ban. A 19. századi liberalizmust elfogadta, sőt, „hatalmas alkotótényezőnek” nevezte.
Tízéves miniszterelnöksége alatt Bethlen mindvégig éberen őrködött azon, hogy a hatalom töretlenül a történelmi elit kezében maradjon, tudatában volt azonban annak is, hogy pusztán politikai és adminisztratív eszközökkel ez nem biztosítható. Ezért arra törekedett, hogy a politikai hatalomból részben vagy egészben kizárt középső és alsó rétegeket egy átgondolt szociálpolitikával a rendszer bázisává tegye, vagy legalábbis semlegesítse őket.
E szociálpolitika legfontosabb elemei a következők voltak:
- mérsékelt földreform,
- falusi kislakásépítési akció,
- a betegség- és balesetbiztosítás korszerűsítése,
- a nyugdíj intézményének kiterjesztése
- és a népiskolai hálózat bővítése.
Az 1920-as évek második felére ezek az intézkedések Bethlent népszerűvé tették. Gyorsan megfordult azonban az ország hangulata a válság éveiben, amikor a nemzeti jövedelem csökkenni kezdett, és az állami szociálpolitika addigi forrásai elapadtak. Az új helyzetben a társadalom minden régi ellentéte kiújult, a kormányfővel szembeni elégedetlenség nőtt, és ez Bethlent lemondásra, visszavonulásra késztette.
További izgalmas történelmi cikkek a History magazintól a 24.hu-n:
Ezért kapott női nevet Amerika
Ez a könyv indította máglyára Giordano Brunót
Megrémültek Európa urai az 1848-as felkeléshullámtól
