A nem éppen fejjátékáról híres Zinédine Zidane két fejesével megnyeri a vb-döntőt Franciaországnak a Ronaldo rejtélyes rosszulléte miatt a szokásosnál jóval kevésbé virgonc és összeszedett brazil válogatott ellen.
Mika Häkkinen Michael Schumachert megelőzve élete első Forma-1-es világbajnoki címét szerzi, és ezzel a kontstruktőrök versenye 1991 óta először hoz McLaren-sikert (a következőre 2024-ig kellett várni).
A címvédő Pete Sampras ötjátszmás csatában győzi le a horvát ászgyárost, Goran Ivanisevicet, és ezzel ötödször nyeri meg a wimbledoni teniszbajnokságot, egyszersmind tizenegyre növeli a Grand Slam-diadalai számát.
A Rátgéber László által irányított magyar válogatott – amelyben olyan nevek szerepeltek, mint Ujvári Eszter, Béres Tímea, Iványi Dalma vagy Károlyi Andrea – 108-82-re kikap Japán ellen a helyosztón, és ezzel a 10. helyen zár a németoszági női kosárlabda-világbajnoságon.
A fenti eseményekben közös, hogy mindegyik 1998-ban történt, és a magyar női kosárválogatott akkor járt utoljára világbajnokságon.
Ruandán és Isztambulon át Berlinbe
Völgyi Péter csapata 2024 augusztusában megnyerte a Ruandában rendezett előselejtezőt, a következő lépcsőfok pedig a mostani, hatcsapatos isztambuli torna volt, ahonnan három válogatott kvalifikálhatott a vébére. Japánt és Argentínát (utóbbit hosszabbításban) legyőzte a magyar csapat, Kanadától és a vb-részvételt már korábban kiharcoló Ausztráliától pedig kikapott, ráadásul a riválisok egymás elleni eredményei sem a szánk íze szerint alakultak, így a döntés a torna legutolsó meccsére, a házigazda törökök ellenire maradt.
„Nagyon rossz szurkoló vagyok, nincsenek is kedvenc klubcsapataim, egyszerűen nem kedvelem a szurkolással járó tehetetlenséget. Amúgy is PTSD-m (poszttraumás stressz szindróma) volt a soproni olimpiai selejtező emléke miatt, mert kísértetiesen hasonló szituáció volt a mostani, mint a spanyolok elleni 2024-es meccs előtt.
