Élő Nagyvilág

Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Reuters szerint meghalt az iráni védelmi miniszter

irán
UGC / AFP
irán
UGC / AFP
  • Az USA és Izrael közösen katonai támadást indított Irán ellen – légicsapások és robbanások hangjai hallatszottak Teheránban és több iráni városban.
  • Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok „jelentős harci műveleteket” kezdett Iránban. Rezsimváltásról is beszélt, arra buzdítva az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt.
  • Izrael védelmi minisztere szerint „megelőző támadást" indítottak Irán ellen. Netanjahu közölte: Iránt nem szabad nukleáris fegyverekkel felruházni.
  • Légtérzár lépett életbe a Közel-Keleten, a Wizz Air is azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi, szaúd-arábiai és ammani járatát.
  • Találat ért egy lányiskolát Iránban, ahol a helyi oktatási minisztérium szerint már legalább 53-an meghaltak.
  • A Reuters információi szerint meghalt az iráni védelmi miniszter és az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka is.

Iráni rakétacsapás érte Dubaj legdrágább negyedét, a The Palmot

Dubajban megszólaltak a légvédelmi szirénák, emberek menekültek a menedékhelyekre, a Sky News szerint legalább három nagyerejű robbanás rázta meg a város legdrágább részeit. Egy iráni rakétatámadás nyomán tűz ütött ki Fairmont The Palm luxusszálloda bejáratánál, és törmelék hullott az épületről az utcára.

A Sky News által ellenőrzött közösségi médiás videókon és fotókon hatalmas tűz és az épületből felszálló füst látható. A lap szerint a dubaji sajtóiroda azt közölte, hogy a katasztrófavédelmi egységek egy „incidenshez” vonultak ki a legdrágábbnak számító Palm Jumeirah negyedbe.

Rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést hívott össze a közel-keleti helyzet megvitatására helyi idő szerint szombaton 16 órakor (magyar idő szerint 22 órakor). Az ülés összehívását többek között Irán, Franciaország és Bahrein kezdeményezte.

Budapesten is demonstráltak a Szabad Irán mellett

Szombaton délután helyi irániak tartottak kisebb demonstráció Budapesten. A résztvevők Szabad Irán feliratú molinóval és amerikai zászlóval  vonultak a Váci utcában az országot ért amerikai-izraeli támadás napján.

spirk jakab

Kiürült a közel-keleti légtér, a Wizzair szaúd-arábiai járatait is felfüggesztette

A nemzetközi légitársaságok szombaton leállították a Közel-Keleten közlekedő járatokat; Izrael, Irán, Irak, Bahrein, Katar, Kuvait és Jordánia lezárta légterét. A repülőket követő Flightradar24 képein a szombatra kiüresedő légtér:

A közel-keleti biztonsági helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air a szaúd-arábiai járatait is azonnali hatállyal felfüggesztette, amelyek legkorábban március 3-án indulatnak újra. A Wizz Air korábbi közlése szerint az izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatokat is felfüggesztette, ezek legalább március 7-ig nem közlekednek.

Moszkva elítéli Irán megtámadását, amelyből „radiológiai katasztrófa” is lehet

Moszkva elítéli az Irán elleni amerikai–izraeli támadást, követeli, hogy haladéktalanul térjenek vissza a politikai-diplomáciai rendezéshez, és továbbra is kész elősegíteni a békés megoldás keresését a nemzetközi jog alapján – közölte szombaton az orosz külügyminisztérium.

Az orosz diplomáciai tárca szerint ki nem provokált és előre kitervelt fegyveres agresszió történt egy független és szuverén ENSZ-tagállam ellen, ami megsérti a nemzetközi jog alapvető normáit és elveit. Moszkva hangot adott álláspontjának, miszerint Tel-Aviv és Washington „ismét veszélyes kalandba kezdett”, amely gyorsan a humanitárius, gazdasági és – nem kizárt, hogy – radiológiai katasztrófa felé közelíti a régiót.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szombaton felhívta orosz hivatali partnerét, Szergej Lavrovot, akit tájékoztatott arról, hogy ismételten meghiúsultak az iráni nukleáris programmal kapcsolatos helyzet békés rendezéséről folytatott tárgyalások. Az orosz diplomáciai tárca szerint Aragcsi bejelentette, hogy Teherán sürgősen összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Lavrov elítélte az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított, semmivel sem kiprovokált fegyveres támadását, amely szerinte megsérti a nemzetközi jog elveit és normáit, és teljes mértékben semmibe veszi a regionális és globális stabilitásra és biztonságra gyakorolt súlyos következményeket. Az orosz tárcavezető hangsúlyozta, hogy a támadásokat haladéktalanul be kell szüntetni, és a helyzetet vissza kell terelni a politikai-diplomáciai rendezés keretei közé. Kijelentette, hogy Oroszország kész, egyebek között az ENSZ Biztonsági Tanácsában is, elősegíteni a nemzetközi jog, a kölcsönös tisztelet és az érdekek egyensúlya alapján történő békés megoldások keresését.

Az iráni fél kifejezte őszinte háláját az Oroszországi Föderáció által nyújtott állandó és határozott támogatásért.

Az orosz külügyminisztérium a nyilatkozatban úgy vélte, hogy az Egyesült Államok és Izrael, amely „megpróbálja megsemmisíteni az iráni vezetést”, felelős az Irán körüli erőszak spiráljáért. A tárca felszólította az ENSZ-t és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy vonjon mérleget az Egyesült Államok és Izrael közel-keleti tevékenységéről.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója nyilatkozatában közölte, hogy az orosz állami nukleáris energetikai vállalat minden szükséges intézkedést megtesz az iráni Buser (Bushehr) atomerőműben dolgozó alkalmazottak biztonságának szavatolása érdekében. Közölte, hogy a Teheránban dolgozó munkatársaik kis csoportja a orosz nagykövetség területén tartózkodik. Leszögezte, hogy az atomenergia-ipari létesítmények semmilyen körülmények között nem válhatnak fegyveres erők támadásainak célpontjává. (MTI)

Reuters: Meghalt az iráni védelmi miniszter

Az izraeli támadásokban meghalt Amir Naszirzadeh iráni védelmi miniszter és Mohammad Pakpúr, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, írja a Reuters. A lapnak két, Izrael katonai műveleteit ismerő forrás és egy regionális forrás is megerősítette az információt.

Az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország elítéli az iráni támadásokat

Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár szombaton közleményt adtak ki, amelyben elítélték az iráni támadásokat a régió országai ellen, egyúttal kijelentették, hogy országaik nem vettek részt az Irán elleni támadásokban, de szoros kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal, Izraellel és a régióbeli partnereikkel.

A leghatározottabban elítéljük az iráni támadásokat a régió országai ellen. Iránnak tartózkodnia kell a válogatás nélküli katonai csapásoktól. A tárgyalások újrakezdését szorgalmazzuk, és sürgetjük az iráni vezetést, hogy keressen tárgyalásos megoldást. Végül az iráni népnek kell meghatároznia a saját jövőjét

írták.

Már 53 halottja van az iráni lányiskolát ért légicsapásnak

Az iráni hírügynökség szerint 53-ra emelkedett egy lányiskolát ért támadás halálos áldozatainak száma. Az oktatási minisztérium szóvivője szerint az iráni iskolát három rakétacsapás érte, a támadásokban pedig további 63 ember megsérült.

Az iskolában megkezdték a romok eltakarítását, hogy további lehetséges áldozatok után kutassanak – jelezte a szóvivő.

(BBC)

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Közleményében a testület arra kérte az embereket, hogy – amennyiben lehetséges – „menjenek a lehető legtávolabb” a fővárostól, miközben mindenkit felszólított, őrizze meg a nyugalmát. Hozzátette, hogy az ellátás nincs veszélyben, de figyelmeztetett arra is, hogy lehetőség szerint kerüljék a bevásárlások során kialakuló tumultust. A tanács egyúttal arról is bejelentést tett, hogy további értesítésig a tanintézmények zárva tartanak, a bankok azonban nem.

(MTI)

Szaúd-Arábia elítéli Irán támadásait a Perzsa-öböl menti országok ellen

Szaúd-Arábia elítélte Irán „kirívó agresszióját” a Perzsa-öböl menti országok ellen. Szombaton Bahrein, Katar, Kuvait, Jordánia és az Egyesült Arab Emírségek területét is megtorló rakétatámadások érték.

A szaúdi vezetés a közösségi médiában közzétett közleményében azt írta:

A Királyság megerősíti teljes szolidaritását, és rendíthetetlen támogatásáról biztosítja a testvéri országokat, és bejelenti készségét arra, hogy minden erejét beveti az általuk hozott intézkedések támogatására. Figyelmeztet továbbá az államok szuverenitásának és a nemzetközi jog elveinek folyamatos megsértéséből eredő súlyos következményekre.

Az AFP-hírügynökség szombaton reggel arról számolt be, hogy több robbanás hallatszott a szaúdi fővárosban, Rijádban is, bár a hatóságok egyelőre nem kommentálták az ügyet – írta a The Guardian.

Finn elnök: Trump nemzetközi jogot sért

Alexander Stubb finn elnök szerint az Egyesült Államok a nemzetközi jog keretein kívül jár el az Irán elleni csapásai kapcsán. Stubb úgy véli, hogy Donald Trump várhatóan nem közvetítőkön keresztül fog tárgyalni a konfliktus lezárásáról.

A finn elnök reméli, hogy a helyzet megnyugszik, bár mint mondta, inkább úgy tűnik, hogy eszkalálódni fog.

(CNN)

Kanada és Ausztrália kiállt az amerikai katonai fellépés mellett

Mark Carney kanadai miniszterelnök kijelentette, hogy országa „támogatja az Amerikai Egyesült Államok fellépését annak érdekében, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását, valamint hogy megfékezze a rezsim további fenyegetéseit a nemzetközi békére és biztonságra nézve”. Hozzátette azt is, hogy „Irán a Közel-Kelet instabilitásának és terrorizmusának elsődleges forrása”.

Hosszú közleményben reagált az eseményekre Ausztrália miniszterelnöke is:

„Ausztrália kiáll Irán bátor népe mellett az elnyomás elleni küzdelmükben. Az iráni rezsim évtizedek óta destabilizáló erő, ballisztikusrakéta- és nukleáris programjai, fegyveres proxycsoportok támogatása, valamint brutális, erőszakos és megfélemlítő cselekményei révén” – írta Anthony Albanese, hozzátéve:

„Támogatjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok fellépjen annak érdekében, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását, valamint hogy Irán továbbra is fenyegetést jelentsen a nemzetközi békére és biztonságra.”

Demokrata szenátor: „Veszélyes, szükségtelen és ostoba” az Irán elleni támadás

Tim Kaine demokrata szenátor szombati közleményében „veszélyesnek, szükségtelennek és ostobának” nevezte az Irán elleni csapásokat.

„Ezek a támadások óriási hibát jelentenek, és imádkozom, hogy ne követeljék egyenruhás fiaink és lányaink, valamint a térség nagykövetségein szolgálók életét. A szenátusnak haladéktalanul újra össze kell ülnie, és szavaznia kell a háborús hatáskörökről szóló határozati javaslatomról, amely megakadályozná az amerikai erők bevetését Irán elleni fegyveres cselekményekben. Minden egyes szenátornak nyilvánosan állást kell foglalnia e veszélyes, szükségtelen és ostoba lépéssel kapcsolatban” – mondta Kaine.

A múlt hónapban végrehajtott venezuelai katonai műveletet követően Kaine indítványozta, hogy a szenátus szavazzon egy olyan intézkedésről, amely korlátozná az elnök háborús jogköreit a latin-amerikai országban.

Már 12 járatot töröltek a Liszt Ferenc repülőtéren

A közel-keleti helyzet érinti a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről induló és az ide érkező járatokat is; szombaton eddig 12 járatot töröltek, a járatstátuszok folyamatosan változhatnak – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel. A társaság azt javasolta az utasoknak, hogy

indulás előtt minden esetben tájékozódjanak légitársaságuknál és a konzuli szolgálatoknál, valamint kövessék a Budapest Airport járatinformációs felületeit.

Szijjártó: Háborús körülmények kezdenek eluralkodni

Mivel az Irán elleni izraeli csapások komoly válaszreakciókat váltottak ki, ezért háborús körülmények kezdenek eluralkodni az egész közel-keleti térségben – jelentette be Szijjártó Péter Facebook-oldalán. A külügyminiszter azt írta:

A térség valamennyi nagykövetségén és konzulátusán folyamatos munkavégzést rendeltem el, a külképviseleteken dolgozó kollégák állandó ügyeletben vannak.

Végül hozzátette: arra kérte a térség országaiban tartózkodó magyarokat, hogy haladéktalanul regisztráljanak konzuli védelemre, a térségbe utazókat pedig arra kéri, hogy halasszák el utazásaikat.

Az iráni-amerikai tárgyalásokban közvetítő miniszter a támadás előtt pár órával a megállapodás közelségéről beszélt

Alig néhány órával azelőtt, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Izrael csapásokat indított Irán ellen, Omán külügyminisztere – aki közvetítőként működött közre az amerikai-iráni tárgyalásokban – azt mondta: a tárgyalások áttörést hoztak.

„A békemegállapodás elérhető közelségben van, ha egyszerűen teret engedünk a diplomáciának, hogy eljusson oda. „Ha a végső cél az, hogy örökre biztosítsuk: Irán ne juthasson atomfegyverhez, akkor úgy gondolom, hogy ezt a problémát ezekkel a tárgyalásokkal sikerült megoldanunk egy nagyon fontos áttörés révén, amelyet korábban soha nem értek el” – nyilatkozta Badr Albusaidi pénteken a CBS Face the Nation című műsorában. Hozzátette, hogy a megállapodás előtt álló fő akadályokat sikerült leküzdeni.

Albusaidi úgy vélte, Irán beleegyezett abba, hogy nem halmoz fel olyan többlet nukleáris anyagot, amelyet fegyverkészítésre lehetne felhasználni – ez az engedmény szerinte túlmutat a 2015-ös atomalku keretében meghatározott korlátozásokon, amelyet az Barack Obama vezette amerikai kormány idején tárgyaltak ki.

Megjegyzései néhány órával azután hangzottak el, hogy Donald Trump újságíróknak azt mondta: „nem elégedett” a tárgyalásokkal, hozzátéve, hogy Irán „nem hajlandó megadni nekünk azt, amire szükségünk van”, szombatra virradóra pedig megindultak a támadások Irán ellen.

(CNN)

Az USA fokozódó csapássorozatot tervez Irán ellen

Az Egyesült Államok egy fokozódó csapássorozatot tervez Irán ellen, amely során lesznek leállási lehetőségek. Minden egyes kör egy-két napig tart majd, közben szünetekkel, hogy újraértékeljék és felmérjék a harctéri károkat – írja a CNN egy magas rangú amerikai tisztségviselő elmondására hivatkozva.

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Esztergomból rögtön oda megy.

Digitális harcosai háborúellenes rendezvényén jelentette be a miniszterelnök, hogy az esztergomi gyűlésről a Védelmi Tanács ülésére megy. A testületet azt követően hívták össze, hogy az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. Orbán Viktor tavaly júniusban, hasonló helyzetben ugyanezt tette. A kormányfő akkor úgy vélte: a közel-keleti helyzet eszkalálódása, az iráni–izraeli háború hatásai elérhetik Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülni. Most arról beszélt, hogy komoly világpiaci áremelkedésre számít, ilyen körülmények között pedig „kétszeres bűn, kétszeres veszély”, hogy az ukránok „elzárták az olajat”.

Dubajban dolgozó magyar légiutas-kísérő: Itt ragadtam Moszkvában, nem tudom, mikor megyek haza

„Na, máris jönnek az üzenetek, hogy mi lesz így a dubaji nyaralással, ugye?” – indítja Facebook-bejelentkezését Majoros Mirtill, aki Dubajban dolgozó légiutas-kísérőként kezdett tartalomgyártásba. Ezt követően összefoglalja a praktikus információkat, hogy Irán, Irak és Izrael mellett immár lezárták a légteret Bahreinben és az Egyesült Arab Emirátusokban is, ahol szintén csapásokat észleltek, főleg amerikai katonai bázisok ellen. „Jelenleg semmi nem közlekedik Dubajba és Abu-Dzabiba sem. Nem tudom, mikor megyek haza: öt óra múlva, öt hét múlva… nem tudjuk” – mondja a videóban.

EU-főképviselő: Kimenekítenek a térségből uniós alkalmazottakat

Veszélyeket hordoznak magukban Irán katonai programjai és a legutóbbi közel-keleti fejlemények – jelentette ki az Európai Unió biztonság- és külpolitikai főképviselője szombaton, miután Izrael és az Egyesült Államok légitámadást intézett Irán ellen. Bejelentette azt is, hogy a térségből kimenekítik azokat az uniós alkalmazottakat, akiknek tevékenysége nem létfontosságú.

A legutóbbi közel-keleti fejlemények veszélyesek. Az iráni rendszer ezreket ölt meg. Ballisztikusrakéta- és atomprogramja a terrorista szervezetek támogatásával együtt komoly veszélyt jelent a globális biztonságra

– írta Kaja Kallas. Hozzátette, hogy az Európai Unió egyeztet az arab partnerekkel a diplomáciai eszközök minél teljesebb alkalmazása érdekében. Közölte, hogy tárgyalt Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel is, és az európai uniós konzuli hálózat részt vesz az uniós állampolgárok elutazásának megkönnyítésében. (MTI)

Trump: Az iráni népet akarom felszabadítani

A The Washington Post telefonon érte utol Donald Trumpot, és a beszélgetés során az elnök elmondta, mi a célja az Irán ellen megindított támadással. Amikor a katonai művelet utáni jövőbeli örökségéről kérdezték, Trump így válaszolt: „Csak a nép szabadságát akarom. Biztonságos nemzetet akarok, és ezt fogjuk megvalósítani.”

A legfőbb vezetőt és az iráni elnököt is célba vették, magas rangú parancsnokok már biztosan vesztették életüket

Egy, az ország vezetéséhez közel álló iráni forrás a Reutersnek elmondta, hogy szombaton több parancsnok az Irán Forradalmi Gárdájából és politikai tisztviselők vesztették életüket az Egyesült Államok és Izrael közös támadásaiban. Egy izraeli tisztviselő pedig arról beszélt, hogy Irán legfőbb vezetőjét, Ali Hámeneit és az elnököt, Maszúd Pezeskijánt is célba vették az amerikai–izraeli csapások, hozzátéve, hogy a támadások eredménye egyelőre bizonytalan.

Olvasói sztorik