Egyre kevesebb esély mutatkozik arra, hogy április 12-én a nemzetiségi listáról mandátumot szerez a magyarországi németség képviselője. A nemzetiségi névjegyzékből való kiiratkozás tendenciájára már február elején felhívta a figyelmet a Political Capital, és ez azóta sem állt meg: bő két hét alatt újabb kétezer, német identitással rendelkező választó döntött úgy, hogy az egyéni jelölt mellett nem a nemzetiségi listára kíván szavazni, hanem a pártok valamelyikére.
A névjegyzékbe vételi kérelmet április 2-án 16 óráig lehet benyújtani a Nemzeti Választási Irodához, a regisztráció törlésére pedig április 9-éig van lehetőség. Az NVI naponta frissíti a vonatkozó adatokat
Bár a korábbi választásokon 22-24 ezer szavazat elég volt a nemzetiségi mandátum megszerzéséhez, ehhez az kellett, hogy bőven 30 ezer fölött legyen a regisztráltak száma.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) 2018-ban és 2022-ben is Ritter Imrét delegálta a parlamentbe. Novemberben viszont bejelentették, hogy lecserélik a mindig a Fidesszel szavazó Rittert, és helyette a képviselő kabinetfőnökét, a közel tíz éve mellette dolgozó Gallai Gergelyt indítják. Az MNOÖ azt nyilatkozta, a csere mögött a fiatalítási szándék áll.
Az egyre élesebb kétpárti versenyben minden mandátumért komoly harc folyik. A jelenlegi listavezetőt a bejutás esélyéről és a tömeges leiratkozás hátteréről is megkérdeztük, valamint kíváncsiak voltunk arra is, hogyha az ő mandátumán múlna a kormányalakítás, a Fidesz–KDNP-t vagy a Tisza Pártot támogatná.
