A méhlepényes emlősökhöz képest az erszényesek, így a kenguruk is a magzati fejlődés korai szakaszában jönnek világra. Szokatlanul jól fejlett mellső lábaik segítségével másznak el anyjuk erszényébe, hogy ott folytassák fejlődésüket.
Mivel mellső végtagjaikat mászásra kell használniuk születésükkor, annak alakja már nem változik későbbi életük során – spekulált Jim Cooper, a New York állambeli Syracause-i Egyetem kutatója. Ez az elmélet nem számít újnak, hiszen először az 1970-es években merült fel. Bizonyítani azonban azóta sem sikerült.
Ezért Cooper a Floridai Állami Egyetemen dolgozó kollégájával, Scoot Steppannel együtt a legkülönbözőbb emlősök csontvázát hasonlították össze tudományos és múzeumi gyűjtemények segítségével. Az Australian Journal of Zoology című szaklapban publikált eredmények igazolták a kutatók feltevését, miszerint az erszényesek mellső végtagjának evolúciója tényleg visszamaradt a méhlepényesekéhez képest, azaz sokkal lassabb ütemben ment végbe.
Amennyiben nem képesek elmászni anyjuk erszényéig, elpusztulnak, tehát sokkal fontosabb, hogy a mellső végtagok alkalmasak legyenek mászásra, minthogy a későbbiek folyamán jól lehessen velük futni – magyarázzák a kutatók a BBC hírportálja szerint.
Ez megmagyarázza azt is, miért olyan hosszú a kenguruk hátsó lába, amelynek evolúciója nem maradt le a méhlepényesekétől. Az erőteljes ugrólábak így kompenzálják a futásra alkalmatlan elülső lábakat.
A most bizonyított elmélet arra is magyarázatot ad, miért nem fejlődtek ki az evolúció során repülő vagy úszó erszényesek. Mellső végtagjaik nem változhattak át szárnyakká vagy uszonyokká, hiszen akkor nem tudtak volna átmászni anyjuk erszényébe.
