Tudomány

Alvás közben tanulnak énekelni a pintyek

Amikor a fiatal zebrapintyek énekelni tanulnak apjuktól, alvás közben aktív az agyuk .

Ez újabb példa arra, hogy a madarak énektanulása nagyban hasonlít a gyerekek beszédtanulásához.

Az Utrechti Egyetem kutatóinak felfedezése fontos információkat közöl a tanulás közbeni és a memóriával kapcsolatos agyi folyamatokról. Az új ismeretek segítenek megérteni az alvás szerepét az emlékezet kialakulásában – írja a ScienceDaily tudományos hírportál (www.sciencedaily.com) .

A kutatók korábban már kimutatták, hogy a zebrapintyek énektanulása igencsak hasonlít a gyermekek beszédtanulására. A tanulás mindkét esetben a fejlődés korai szakaszában történik, és jelentős gyakorlással jár. Egybevág az is, hogy a tanulásban és a beszédben, illetve éneklésben különböző agyterületek vesznek részt. A mostani kutatás felfedezése, hogy a fiatal zebrapintyek agya a kisgyermekekéhez hasonlóan szintén aktív alvás közben. A biológusok szerint ez teszi az énekesmadarakat alkalmas modellállattá az alvás beszédtanulásban betöltött szerepének tanulmányozására.

Az tudott, hogy az alvás fontos szerepet tölt be az emberek és más emlősök tanulási folyamatában. Az énekesmadaraknál már sikerült kimutatni, hogy az agy ugyanazt az aktivitásmintát mutatja alvás közben, mint az előző napi éneklés során. Az új eredmények szerint pedig minél többet tanultak meg a fiatal énekesmadarak apjuk énekéből, annál aktívabb az agyuk az azt követő alvás közben.

Címkék: alváskutatás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.