Már feburár 17-én megjelenhet az iPhone 17e, az Apple idei „jóárasított” okostelefonja – írja a GSMArena. A techportál a Macwelt információjára hivatkozva közölte a hírt, amely ugyan ellentmond a korábbi szivárgásoknak, amelyek márciusi premierről szóltak, de a február 17. dátumnak ettől még bőven van realitása, hiszen tavaly nagyjából pontosan ugyanekkor, február 19-én mutatkozott be az iPhone 16e.
Mit tudhat az iPhone 17e?
A jelenleg elérhető információk szerint az iPhone 17e megkapja a mágneses MagSafe funkciót, aminek hála akár 25 wattos vezetékes töltésre is képes lehet, de dinamikus sziget még ezen a készüléken sem lesz, nagyjából ugyanazzal a kávából belógó szenzorszigettel (notch) érkezik a telefon, mint az iPhone 16e esetében.
A bennfentesek szerint a dizájn is változatlan marad, a burkolat alá pedig az Apple saját gyártású A19 processzora kerül, kiegészítve a második generációs C1X modemmel és az N1 hálózati chippel. Minden más területen pedig arra lehet számítani, mint az iPhone 16 esetében, mind a memória mennyiségét (8 GB), mind a hátlapi kamerák számát (egy darab, 48 megapixel), mind a kijelzőt (6,1 hüvelykes OLED, 60 Hz) illetően.
Amennyiben az iPhone 17 árából indulunk ki (amely nem emelkedett az iPhone 16-hoz képest), akkor az is biztosra vehető, hogy az iPhone 17e a tavalyi változathoz hasonlóan szintén 300 ezer forint környékén kerül majd a boltokba hazánkban.
Hogyan lehet a legjobb mobilja?
Ha pedig már okostelefonokról van szó: az ilyen eszközökkel foglalkozó cikkeink rendszeresen tele vannak olyan információkkal, amelyek a mobilok világában jártasak számára teljesen egyértelműek, másoknak viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP68-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, Wi-Fi 6, eSIM-kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, mit jelentenek,
Ebben a cikkben többek között ezeket is el- és megmagyarázzuk, hogy a következő vásárlásnál (legyen az akár egy iPhone 17e) minden részletet illetően képben legyen.

