Tudomány

Leonardo DiCaprio él-hal a tigrisekért

tigris(1)(960x640).jpg (tigris)
tigris(1)(960x640).jpg (tigris)

Leonardo DiCaprio három millió dollárral segíti Nepált abban, hogy megkétszerezze a területén élő veszélyeztetett tigrisek számát 2022-ig, amely megint a tigris éve lesz a kínai horoszkóp szerint.

A Vadvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön New Yorkban jelentette be, hogy hárommillió dolláros (662 millió forint) adományt kap a 39 éves filmcsillag természetvédelmi alapjától a nepáli tigrisprogramhoz.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetettnek nyilvánította a Nepál területén honos tigrisalfajt, a bengáli, más néven királytigrist, amelynek állománya évről évre csökken, bár még így is jobb helyzetben van, mint a még inkább kihalás fenyegette többi tigrisfaj. A himalájai országban csak kis hányada él a bengáli tigrisnek, amely honos Indiában, Bangladesben, Burmában és Bhutánban is.

A Leonardo DiCaprio Alapítvány közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ teljes, 3200 példányra apadt tigrisállományát kipusztulás fenyegeti élőhelyének zsugorodása és a terjedő vadorzás miatt. A színész alapítványának segítségével már 18-ról 50-re sikerült szaporítani a nepáli Terai Bardia nemzeti parkban élő tigriseket. A katmandui kormány júliusban azt közölte, hogy négy év alatt 64 százalékkal 198-ra nőtt a vadon élő tigrisek száma Nepálban.

A WWF közleménye szerint a zöldszervezet a nepáli kormánnyal és a helyi közösségekkel együttműködve magyarországnyi területen törekszik a vadorzás visszaszorítására és a tigrisállomány gyarapítására. Leonardo DiCaprio és alapítványa idén 38,8 millió dollárt teremtett elő adományokból és egy New York-i művészeti aukció bevételéből céljai megvalósításához, az élővilág sokszínűségének megőrzéséhez. A nepáli tigrisek megmentéséhez nyújtott adomány az első az árverés bevételéből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik