Fellélegezhet az oktatási államtitkárság, van mit a kormány elé vinnie. Ha nem is egy kész felsőoktatási koncepciót, legalább egy néhány oldalas, – hoffmanni újbeszédül szólva – alapvetést. A kormányzati kommunikáció a nagy sikertől hangos, hiszen e néhány pontban valóban megegyeztek a rektorok, a hallgatók, az érintett minisztériumok. Valójában egy olyan dokumentum született meg, amellyel még nyáron kellett volna előállnia Hoffmann Rózsának.
Erre a néhány – konszenzuson alapuló – vázlatpontra lehetett volna a felsőoktatási törvény koncepcióját építeni, s az alapján a törvényt megalkotni. Az államtitkárság azonban egy belterjes szakértői körrel (máig nem tudni, kikből állt ez a grémium) megalkotta a törvényi koncepciót, amit november 4-én hozott nyilvánosságra. A vitaanyagot számos bírálat érte a legkülönbözőbb érintett körökből (kormánypárti oktatáspolitikusoktól, rektoroktól, hallgatóktól, szakszervezetektől, az MTA elnökétől) így az gyakorlatilag januárra elvérzett.
A kudarcot Navracsics Tibor próbálta orvosolni. Kétszer „összeültette” az államtitkárságot az érintett felekkel, és e tárgyalások eredményeképp született meg az „alapvetés”, amely gyakorlatilag egy általános felsőoktatási problématérképből és egy szintén általános 15 pontos megoldásjavaslat-csomagból áll.
A NEFMI honlapjára kikerült „alapvetés” az 51 oldalas, részletesen kidolgozott felsőoktatási koncepció helyett olyan általánosságokat tartalmaz, mint hogy a felek egyetértenek abban, új felsőoktatási törvény megalkotása szükséges, hogy „a minőségi felsőoktatás az ország versenyképességének egyik hajtóereje”, vagy hogy „meg kell határozni az állam irányítói, hatósági, finanszírozásszabályozói és fenntartói szerepét”. Mindezek a pontok persze fontosak, jó lett volna, ha nem a koncepció részletes kidolgozás után, hanem előtte állapodnak meg a felek ezekben.
A dokumentumban egy kicsit konkrétabb pontok is előfordulnak, például leírja, hogy „az eddigi túlnyomóan fejkvótán alapuló finanszírozási elvek helyett az intézménytípusok profiljához, feladataihoz igazított, több szempontot figyelembe vevő, teljesítménymutatókhoz kötött, az ingó és ingatlan vagyon megőrzését, fenntartását biztosító finanszírozási elvek kialakítása szükséges”. Leszögezi, hogy többlettámogatást kapnak a kutatási tevékenységet végző egyetemek, hogy szigorúbbak lesznek a felvételi követelmények, átalakul a pedagógusképzés („A tanárképzés zömét adó kétszakos területeken be kell vezetni az osztatlan formában történő képzést”), változnak a felsőoktatási felvételi követelményei.
Megerősíti – s itt némileg ellentmond az eredeti elképzeléseknek – az egyetemek autonómiáját. „A felsőoktatási intézmények autonómiája … kiterjed az oktatás, a kutatás tárgyának, tartalmának és módszereinek megválasztására, a vezetők kiválasztására, az intézmény működési rendjének és belső struktúrájának kialakítására, valamint az ágazati sajátosságokból következő, specialitásokat érvényesítő, ugyanakkor az egységes és hatékony állami vagyongazdálkodást biztosító gazdálkodására is” – olvasható a tervben.
E pontok ugyanakkor valóban csak alapelvek, az a bizonyos ördög a részletekben van. A részletek kidolgozásáról azonban egyelőre nincs hír.
Eltelt fél év, és a felsőoktatás átalakítása épp a rajtvonalnál tart. Ez volna a nagy siker?
