Élet-Stílus

Bombariadóval zavarta meg az anya az iskolai színielőadást

700 embert kellett evakuálni. Az anya rács mögé kerül.

14 napos börtönbüntetésre ítéltek egy michigani anyát, miután a nő még 2025 márciusában bombariadóval zavart meg egy iskolai előadást – írja a Daily Mail.

2025. március 12-én Crystal Royster akkor telefonált a St. Clair Shores-i középiskolába, hogy tudassa, bomba van az épületben, amikor a diákok épp a színdarabjukat adták elő a szülők és más nézők előtt. Az anya célja épp az volt, hogy az előadást ne tartsák meg –

ugyanis az intézménybe járó gyermeke is szerepelt volna a darabban, de betegség miatt nem engedték a színpadra.

Miután az anya megtudta, hogy lánya – az iskola szabályzata szerint – nem vehet részt a fellépésen, két telefonhívásban is közölte, hogy bomba van az épületben.

A Macomb megyei ügyészség szerint több mint 700 diákot, alkalmazottat és látogatót kellett evakuálni a középiskolából, és a rendőrség is a helyszínre sietett.

A középiskola az eset után közleményt tett közzé a pánikba esett diákoknak és családoknak, amelyben tudatta, a rendőrség és az intézmény munkatársai segítségével az épületet azonnal evakuálták, és mindenki biztonságban elhagyta az épületet.

A 42 éves Crystal Royster tavaly novemberben bűnösnek vallotta magát, most elítélték a bűncselekményért, amelyért egyébként legfeljebb 4 év börtönbüntetés szabható ki. A 14 nap letöltendő mellett 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre is számíthat.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik