Élet-Stílus

Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je

Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Alberto E. Rodriguez / Getty Images

William Friedkin klasszikus horrorfilmje, Az ördögűző „radikálisan új feldolgozást” kap, írja a Variety. Az Oscar-díjra jelölt Scarlett Johansson és a Hamnetből ismert Jacobi Jupe játszák a főszerepeket, 2027. március 12-én mutatják be a filmet.

Mike Flanagan lesz a rendező, akinek olyan nagyszerű sorozatokat köszönhettünk korábban, mint A Hill-ház szelleme, A Bly-udvarház szelleme, vagy Az Usher-ház bukása.

Az eredeti, Friedkin rendezte Ördögűző film egy anyát (Ellen Burstyn) követ nyomon, aki két katolikus papot bérel fel, hogy ördögűzést hajtsanak végre démonikusan megszállt 12 éves gyermekén (Linda Blair). Az 1973-ban bemutatott film kritikai és kereskedelmi sikert aratott, világszerte 441 millió dolláros bevételt hozott, és 10 Oscar-jelölést kapott. Jelentőségéről itt írtunk hosszabban.

Kapcsolódó
A Vatikán legkeményebb ördögűzője Skype-on is leszámolt a Sátánnal
Ki volt Gabriele Amorth atya, a világ leghíresebb ördögűző papja? Állítása szerint 60 ezernél is több exorcizálást végzett, igazi legendának számít a Vatikánban. Ám nem csak ebbéli tevékenysége miatt: meredek állításaival többször kihúzta a gyufát a római katolikus egyháznál is.

2021-ben a Universal elképesztő összeget, 400 millió dollárt költött egy új Ördögűző-trilógia jogainak megvásárlására. A 2023-as Az ördögűző: A hívő című filmben Burstyn visszatért Chris MacNeil szerepében, és 136 millió dolláros globális bevételt hozott a jegypénztáraknál. Flanagan filmje ugyanabban az univerzumban játszódik majd, mint az 1973-as film; azonban nem a Hívő folytatása lesz.

Kapcsolódó
Ötven éve karácsonykor költözött be az otthonunkba az ördög
1973 karácsonya az amerikai mozikban nem a családi szeretetről szólt, hanem Az ördögűzőről. Mitől igazán nyomasztó és provokatív ma is a horrorklasszikus, ha nem a szentségelő és öklendező kislánytól?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik