Hétfő este Rachel Bloor arra ébredt, hogy nyomás helyezedik rá. Nem képletesen, hanem nagyon is valóságos értelemben, a mellkasára. Nem ijedt meg, mert van egy dalmatája, és azt hitte, a kutya ráfeküdt az ágyban.
Férje felkapcsolta az éjjeli lámpát, és közölte vele:
Szívem, ne mozdulj. Egy két és fél méteres piton van rajtad.
Sydney-ben, Ausztráliában, ahol Bloorék élnek, gyakran előforduló állat a szőnyegmintás piton, de a lakásba ritkán szokott bejönni. Rachel Bloor azt nyilatkozta a BBC riporterének, hogy a kígyó a résnyire nyitva hagyott ablakon mászhatott be. Onnan lehet tudni, hogy a farka egy része még kilógott, amikor a teste nagy része már a nő testén volt.
Bloor első gondolata az volt, hogy a kutyáját kiparancsolja a szobából, mert a piton rá jelenthette volna a legnagyobb veszélyt. Miután magukra csukták a hálószobaajtót, felemelte a kígyót, és elkezdte kifelé tolni az ablakrésen. A piton békésen tűrte ezt. Bloor kiemelte az állatot, majd becsukta az ablakot. Félve el volt hűlve, amiatt is, hogy felesége mennyire jól higgadtan kezelte a helyzetet. A nő úgy fogalmazott:
Azt hiszem, ha te nyugodt maradsz, ők is nyugodtak maradnak.
