Sport

„Nem tudok mozogni, vannak kisebb sérüléseim is” – megszólalt az autóbalesetet szenvedő teniszedző

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A sportági szövetség beszámolója szerint a szakember szerda este Szadán szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött.

Mindenre emlékszem, nem volt bonyolult dolog. Mentem a sávomban, és láttam, hogy jön szembe egy autó elég gyorsan, de akkor még semmi sem utalt arra, hogy baj lesz. Amikor közel ért hozzám, hirtelen áthúzta a kormányt, nekem annyi időm volt, hogy satuféket nyomjak, és ő fékezés nélkül szemből belém szállt. Nem volt egy nagy élmény, megmondom őszintén, örülök annak, hogy így megúsztam

– mesélte a Blikknek Bardóczky.

A híreket hallotta a másik sofőrről, de azt nem tudta megmondani, hogy mi lett a másik sofőrrel, ugyanis más kórházba kerültek. Ugyanakkor a teniszválogatott kapitánya azt hangsúlyozta, hogy örül, amiért élve megúszta a helyzetet, a családja így is jól megijedt, hiszen a karácsonyi ünneplésből tartott hazafelé.

„A közérzetem az jó, de a bordám eszméletlenül fáj, nem tudok mozogni, és vannak kisebb sérüléseim is, a kezemen, a sípcsontomon, a lábamon. De a legkellemetlenebb ez a bordasérülés. Azt mondják az orvosok, lehet, hogy a bordám el van törve vagy repedve, volt CT-vizsgálat, amikor a mentő behozott, de mondták, hogy még egy pár nap kell, és egy következő vizsgálat kideríti majd, hogy mi is van a bordámmal” – mondta a helyzetéről a szakember.

A Veresegyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolt az esetről, amelyben azt írta, hogy a balesetet okozó sofőr alkoholt fogyasztott, és az ütközés következtében a roncsba szorult, őt a gödöllői hivatásos tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével.

Bardóczky Kornél tanítványai február 7-8-án Tatabányán az amerikaiakkal találkoznak a Davis-kupa selejtezőjében.

Kapcsolódó
Bardóczky Kornél autóbaleset szada alkoholt fogyasztott a másik sofőr
Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
A kiérkező mentők és tűzoltók szerint csodával határos, hogy a saját lábán tudott kiszállni a gépjárművéből Bardóczky Kornél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik