Akadémiai székfoglaló elõadását Kultusz és kultúra címmel a kultúra szó fogalmáról és etimológiájáról írta 2007-ben. E témáról szólva hangsúlyozta az MTI-nek: “A mûvészet soha nem avul el, az igazán fontos dolgok velünk maradnak.”
Életét elsõsorban a tudományos és pedagógiai munka töltötte be, 2008 decemberében mégis elfogadta, hogy megválasszák a Széchenyi Irodalmi és Mûvészeti Akadémia elnökének. E tisztérõl 2011. április 20-án mondott le, mivel méltánytalannak tartotta, hogy a Széchenyi Irodalmi és Mûvészeti Akadémia nevesítve nem került bele az új alaptörvénybe.
Dobszay László Szegeden, 1935. február 2-án született. Történelem- és irodalomtanulmányokat folytatott a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán végezte, tanárai Viski János (zeneszerzés), Engel Iván (zongora), Kodály Zoltán (népzene) és Szabolcsi Bence (zenetörténet) voltak.
Pályája elején, 1956-tól egy évtizeden át fõként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s a magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított össze.
Kodály Zoltán és Rajeczky Benjamin hívására 1966-ban bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába. (A csoport 1974-ben az újjáalakított Zenetudományi Intézet részévé vált.) Az észak-kelet Magyarországon és Erdélyben folytatott népzenegyûjtések mellett Dobszay László intenzíven foglalkozott a népdalok rendszerezésével (a késõbbiekben e munka a magyar népzene teljes régi rétegének stílusrendjében öltött testet).
Emellett összehasonlító tanulmányokat folytatott a népzene, a dokumentált történeti énekanyag területén. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett jelentõsen hozzájárult a liturgikus ének kutatásához is. A források és repertoárok elemzésében, tartalmuk szisztematikus zenei osztályozásában olyan fokra jutott, hogy amikor felvetõdött egy új magyar zenetörténet megírásának igénye, annak gregorián énekkel kapcsolatos fejezeteit egyedülálló szaktekintélyként formálhatta meg.
Dobszay László 1970-ben a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola kinevezett tanára lett, s még ugyanabban az évben Szendrei Jankával és Rajeczky Benjaminnal megalapította a Schola Hungarica énekkart. A magyar népzene sirató-stílusáról írott disszertációjával 1975-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1976-ban kinevezték a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetõjévé.
Tagja volt a bizottságnak, amely a zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon. 1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának, s még ugyanabban az évben a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola újonnan alapított Egyházzene Tanszakának vezetõje lett.
A gregorián konferenciák, amelyek megrendezésére 1984 óta Magyarországon kerül sor, hivatalosan a Nemzetközi Zenetudományi Társaság égisze alatt mûködõ Cantus Planus munkacsoport találkozói.
Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az elõadómûvészet terén is kiemelkedõt alkotott. A Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értõ válogatásában és elõadásában.
Zenetudományi munkái ugyanakkor a XVI-XVIII. századot is átfogják, Bartók zenéjének is tekintélyes ismerõje, s a monumentális Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott.
