Míg az év első felében egyáltalán nem sikerült a Fidesznek semmit ledolgoznia a hátrányából, sőt azt a nyarat sem nyerte meg a Fidesz, amiről egyébként igyekezett azt kommunikálni, hogy akkor erősödött, ezzel szemben szeptember, október, novemberben – abban az időtávban, amit most a Medián adatsora mutat – azt lehet látni, hogy 3 százalékpontot erősödött a Fidesz a teljes népességben
– mondta Török Gábor a – teljes egészében a 24 Extra Csúcs-előfizetői számára hozzáférhető – Törökülésben a múlt heti, Medián által közölt közvélemény-kutatási adatokat kommentálva, amikből az olvasható ki, hogy bár a Tisza Párt továbbra is tartja előnyét a kormánypártokhoz képest, zárul az olló.
A politológus, aki ezúttal Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel beszélgetett, ugyanakkor kiemelte, hogy mindezzel párhuzamosan a Tisza támogatottsága nem csökkent.
Az elemző kiemelte, a jelöltállításnak nem az egyik vagy másik jelölt személye, hanem az összkép szempontjából van jelentősége, miközben maga a folyamat túlértékelt. Orbán Viktor reakciójából – miszerint a Tisza jelöltjeiben a régi baloldali gyülekezetet látja –, valamint az állítólagos Tisza-adócsomaggal kapcsolatos baloldali jelzőkből az látszik, hogy a Fidesznek elemi érdeke lenne beleszorítani Magyar Péteréket a baloldali címke alá. Megpróbálják bent tartani a Tiszát egy olyan keretben, amiben mozogva nincs esélye többségbe kerülni.
A politikai elemző úgy véli, a Fidesz nagyon hasonló dolgokat csinál most, mint a négy évvel ezelőtti sikeres választási hajrában, Magyar viszont nagyon más kampányt folytat, mint amilyen az akkori ellenzék sikertelen próbálkozása volt. Török szerint hosszú idő óta először a magyar közéletben mindkét oldalon – leíró értelemben – színvonalas stratégia van a politikai szereplők mögött. Van politikai verseny, ami még a miniszterelnököt is arra kényszeríti, hogy új szerepekben próbálja ki magát.
A Törökülésben mindemellett szó esett
- Magyar Péter tematizációs képességéről, amit sikeresen nyert vissza a jelöltállítási folyamat által,
- az inkumbens ellenzéki jelöltekről, akik párttámogatás nélkül, egyéni népszerűségük nyomán jelenthetnek gondot Magyar Péteréknek,
- egy esetleges szűk ellenzéki győzelemről, ami a Mi Hazánkat helyezné a mérleg nyelve pozícióba,
- Orbán Viktor foci iránt érzett szenvedélyéről, ami politikai kockázatot rejt magában a miniszterelnökre nézve.

