Lenyűgöző biodiverzitás, élénk színek, kanyargó folyók, a látóhatárig nyújtózkodó lombkoronaszőnyeg, lüktető szavannák, hegyek, árterek, felfedezésre váró fajok és tájak, tradíciókat és értékes tudást őrző őslakosok. Egy érintetlen, vad régió, amelyet a Föld tüdejének is neveznek.
A természeti és kulturális kincsekben egyaránt bővelkedő Amazónia azokat is ámulatba ejti, akik csak a tévé képernyőjén keresztül csodálhatják meg. Az ember még a magyarországi otthona kényelmében ülve is magáénak, közös, megőrzendő értéknek érzi ezt a kilenc ország – Brazília, Bolívia, Peru, Ecuador, Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname és Franciaország, egész pontosan Francia Guyana – területén húzódó, végtelenül változatos vidéket.
Ám, ha valakinek megadatik – vagy rákényszerül –, hogy bejusson az esőerdő sűrűjébe, egészen más világ tárul fel. Az élővilág hirtelen fenyegetővé válik, a fény alig szivárog át a lombok között, az indák, a fák és az aljnövényzet áthatolhatatlan akadályt képez, minden piszkos és nyirkos, a forró, párás levegő fojtogat, a csuromvizes ruha ólomként nehezedik a testre. Az erdő mélyén ráadásul emberi eredetű veszélyek, például bűnbandák is rejtőznek.
Lucy Shepherd brit felfedező, extrém túlélő már 18 évesen, 2011-ben eljutott az Északi-sarkvidékre, ahol egy tízhetes expedíción vett részt. Számára a szélsőséges környezet nem ismeretlen, Amazóniát mégis különösen nehéz terepnek találta.
2020–2021-ben az Amazonas-medence egyik, máig érintetlen és feltérképezetlen területére, a dél-guyanai Kanuku-hegyekbe indult útra őslakosok támogatásával. Az expedícióról Titkos Amazónia: Utazás a vadonban címmel kétrészes dokumentumsorozat készült, amely itthon a BBC Earth csatornán látható, legközelebb december 2-án és 9-én 23 órától.
A magyarországi bemutató után online kerekasztal-beszélgetés részeként kérdezhettük a felfedezőt a dzsungel kihívásairól és szépségéről, az őslakosairól valamint a megőrzendő értékeiről.
Ismeretlen vidéken
„Az esőerdő kemény vidék, mintha minden meg akarná ölni az embert. Ahogy a növényzeten átvág, csúszik-mászik, a bőre viszket, mindenfelé kullancsok, fapor, sár, kosz, közben persze a hátán ott a 35 kilogrammos táska, mert a felszerelését valahogy vinnie kell” – eleveníti fel Shepherd az amazóniai élményeit.
A felfedező szerint a régió belülről nem sokban emlékeztet a természetfilmek színes esőerdejére, a sötét, meleg dzsungel mélyén az ide merészkedő hamar klausztrofóbiás lesz, a szélsőséges páratartalom miatt a ruhája soha sem szárad meg, törölközőt egyenesen felesleges tartani.
Külön kellemetlen, hogy a dzsungelt állandó komposztszag hatja át, az élet és halál folytonos körforgásában van, minden bomlik, majd újjászületik
– mondja.
Shepherd már fiatal korára rengeteg tapasztalatot szerzett, megjárta az Arktisz és számos magashegyi terület nehéz, fagyos terepét, az esőerdő ugyanakkor új kihívásokat adott számára. 2014-ben, a legutóbb bejárt területtől kissé északra vezette az első amazóniai expedícióját, akkor többek között egy, a csapata környékén ólálkodó jaguár keltett benne kellemetlen érzést.
Az út után hosszú időre vissza is tért a korábbi, hideg környezetű kalandokhoz. „Idővel aztán úgy éreztem, képmutatás az előadásaimban arról beszélni, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból, miközben nem térek vissza a dzsungelbe” – meséli.
Végül úgy döntött, muszáj új amazóniai túrát indítania, célja pedig egy gyalogos expedíció lett a Kanuku-hegyeken keresztül. Ugyan a térség egy része nem védett, és az erdőirtás mellett az illegális bányászat is fenyegeti,
Az emberek korábban azért nem fordultak meg erre, mert különösen kegyetlen helyszínről van szó, ahol a térképek szerint még jelentősebb folyók sincsenek. Az őslakosok körében ráadásul félelmetes legendák keringenek a tájról.
Ha bemész, meghalsz
A Shepherd és társai által felkeresett terület teljesen lakatlan, a tágabb régió viszont számos őslakos közösség otthona, a csapat tagjai közülük kerültek ki. „Számomra ők a történet valódi hősei, az igazi felfedezők” – emeli ki, hozzátéve, Guyanában több települést is felkeresett.
Az általános tapasztalata az volt, hogy sok helyi nagyon is vágyik a kalandra, mások viszont óva intették:
A 2020-as, délről északi irányba vezető út közel egy hónapig tartott, majd 2021-ben ismeretlen vidéken, keletről nyugatra szelte át a térséget, 50 nap alatt mintegy 400 kilométert haladva.
Shepherd szerint az úttal azt szerették volna megmutatni, hogy léteznek még sokszínű, zord szépségek, amelyekért még napjainkban is érdemes küzdeni. A csapat csak egyetlen útvonalat, ideiglenes ösvényt vágott magának, rengeteg még a teljesen feltérképezetlen terület arrafelé.
„Leírhatatlanul vad az a vidék, előfordult, hogy naponta csak két kilométert tudtunk megtenni, annyira lassú és küzdelmes volt a haladás” – magyarázza. Az expedíció tagjai olykor hetekig szinte semmi napfényt nem láttak az egybefüggő lombkorona miatt, és komolyabb folyón sem kellett átgázolniuk ahhoz, hogy mindenük éjjel-nappal vizes legyen.
Őslakosok az átalakuló világban
A csapat tagjaival végül baráti kapcsolatot alakított ki, és rengeteget tanult tőlük, többek között azt, hogy miként lehet hasznosítani az esőerdő növényeit – ne felejtsük el: a világ modern gyógyszereinek jelentős része, mintegy 25 százaléka a dzsungelekben előforduló növényektől eredeztethető. A gyakorlati tudás mellett mítoszaik, történeteik is újfajta gondolkodásmódot jelentettek számára.
„Az elmúlt 11 évben rengeteg sokszínű, ellenálló, felépülésre képes védett területen jártam Amazóniában, de más régiók felett átrepülve csak az erdőirtást látni. Eközben az illegális aranybányászat higanyt juttat a patakokba, egész vízi rendszereket mérgezve meg, pusztítva a halakat, veszélyeztetve a falvakat” – mondja a felfedező.
Shepherd szerint a helyiek nagyon is tisztában vannak a problémákkal, ám azok nem pusztán környezeti jellegűek. „A csapatom egyik tagja arra panaszkodott, hogy a hagyományos készségek, így az íjászat vagy a szövés kihalóban van, mert a fiatalabb generáció már nem tartja őket menőnek. Ha nincs is térerő, akkor is inkább telefont szorongatnak a kezükben, egyre inkább elvesztik a kapcsolatot a természettel” – emlékszik vissza.
Létezik-e még érintetlen Amazónia?
Adódik a kérdés, hogy globalizált világunkban, amelyben a lokális problémák könnyen világszintűvé válhatnak – a fejlett világ széndioxid-kibocsátása például a tengerszint-emelkedés révén távoli szigeteket fenyeget –, léteznek-e még valóban érintetlen vidékek.
„Nagyon is, Guyanában és Suriname-ben különösen.
Ezek a területek ugyanakkor egyre zsugorodnak, pedig igenis fontos lenne megküzdeni értük.
Számomra reményt ad, hogy nem pusztítottuk még el a vadon egészét, viszont szem előtt kell tartanunk, hogyha mégis megtennénk, azzal magunkat sodornánk végveszélybe” – mondja Shepherd.
A felfedező úgy gondolja, már adottak az eszközök és a tudás ahhoz, hogy megóvjuk Amazónia különleges világát, sőt a tágabb bolygót. „Furcsán hangozhat, hogy ennyi világjárással a hátam mögött a fenntarthatóság fontosságáról beszélnék, ám egyrészt hiszem, hogy az utazás előnyei, így az új szemléletmódok megismerése vagy a bolygó iránti szeretet kialakítása messze meghaladják a hátrányokat. Másrészt biztos vagyok benne, hogy idővel meglesz a mai repülés környezetbarátabb alternatívája. Ami nem kérdés: ahhoz, hogy törődni tudjunk a Földdel, első lépésként meg kell ismernünk” – teszi hozzá.
A felfedező szerint az Amazonas-medence amellett, hogy a gyógyszerek és az ökológiai szolgáltatások formájában kézzel fogható előnyöket kínál az emberiség számára, az egyensúly révén tanít is.
Minden, amit az ember a dzsungelben lát, a legkisebb hangyától a fekete kajmánokig bezárólag éppen ugyanolyan fontos szerepet játszik a rendszerben, kialakítva az egyensúlyt
– húzza alá.
Az érintetlenség végezetül a felfedezés reményével is kecsegtet, ami Shepherd szerint alapvető fontosságú fajunk számára. „Elvégre ki akarna olyan világban felnőni, ahol már mindent feltártak? Az eddigi expedícióim tanulsága valójában éppen az, hogy minél többet felfedez az ember, annál több tudásbeli hiányosságát ismeri fel, ez pedig csak előre vihet.”
