Kultúra

Dallasiak, feláldozhatóak, hősök [heti tévéajánló]

Igazi emberfeletti magyarok sportolnak a héten Londonban, de lesz US Open, Dallas, Stallone és nyugdíjas társai, valamint Kubrick elköszönő filmje.

Itt az év utolsó Grand Slam tornája, azé az évé, amelyben eggyel több nagy torna volt, mint általában (hisz az olimpián is láthattunk egy boldog Andy Murrayt), és amelyben az előző évekkel ellentétben nem egy-egy nagy kiemelkedő játékos nyerte agyon magát (2009 Federer, 2010 Nadal, 2011 pedig Djokovics tarolását hozta), hanem minden GS-tornáról más vihette haza a salátástálat. Ki koronázza meg az évét a US Openen? Az biztos, hogy Nadal nem, mivel térdsérülésével bajlódik, amely rossz esetben az egész karrierjének véget vethet, így nem indul a tornán. De az is lehet, hogy a megszokott négyesen túl egy fiatalabb avagy rutinosabb, de kiegyensúlyozott formát mutató játékos lehet képes meglepetésekre? A nők mezőnyében pedig megint három lány próbál szerencsét, Arn és Szávay egymás ellen kezd, úgyhogy egy biztos: a második fordulóban lesz magyar versenyző. A többit megláthatjuk 17:00-tól az Eurosport csatornáin két héten át – ezzel indul tehát a hét, és a hétfő.

Igazi dráma nők közt sorsfordulókkal 1962-ből – Robert Aldrich (A piszkos tizenkettő) filmje, a Mi történt Baby Jane-nel? már a történet szintjén magával ragadó, sodró, de ha mindezt Bette Davis és Joan Crawford alakításában láthatjuk, akkor kóstolót kapunk az igazi klasszikus hollywoodi mozi erejéből. Kedd, 21:35, Duna TV.

Szerdán sok-sok magyar álma válik valóra: újra itt a Dallas sorozat, amelyben a második generáció, Bobby és Jockey utódai csapnak össze ugyanazért kicsit másképp, miközben a szülők egymás szarkalábait számolgatván mondogatják, hogy ők aztán mindent másképp akartak, hogy történjen. 21:00-tól az RTL Klub őszi nehéztüzérsége a műsorrend arzenáljában (avagy ahogy ma szokás mondani: fegyverarzenáljában – lásd még ledegradál, beinvesztál, deviszont) kettőt is dördül, azaz egészen este 11-ig csak dallasi lakosokat láthatunk. Éjjáó, ez volt a szerda

Csütörtökön sajnos csak az m2-n, de közvetítést láthatunk a londoni Paralimpiáról, ahol az itt részletesen is látható csapatunk is érintett. Sokak számára ezen a sporteseményen érvényesül igazán a coubertini jelmondat a részvétel igazi jelentőségéről, nem pedig a doppinggal és marketinggel szétbombázott nempara-olimpián. Hajrá, magyarok! – ezt 21:20-tól kiáltsuk, ahogy csak a torkunkon kifér, de tényleg, itt mindenki győz, aki elindul. 

Pénteken semmi izgalmas nem lesz a paralimpiai versenyeken kívül (m2, 21:20-tól), pontosabban láthatunk pár magyar színészt egy amerikai B-filmben, a Lopakodók 2-ben (Marozsán Erika, Seress Zoltán, Puskás Tamás, Can Togay, Illyés Barna), akik Tom Berenger főszerepléséhez adják a végszavakat, de hát az ilyesmi inkább szomorú, esetleg komikus, elvégre egy 2002-ben készült, videótékás akciófilmet szerintem legszívesebben ők is letagadnának. Maguk se nézzék meg, csak ha kifejezetten egy magyar szereplős B-filmre vágynak, és egy történetre a délszláv háborúból – 21:25, TV2

Talán Tarantino Halálbiztos című filmje nézése közben született Stallone fejében A Feláldozhatók ötlete, talán a John Rambo forgatása alatt – filmkészítés mint régen, amikor még nem voltak trükkök, nem a digitális látvány próbálta elhitetni magáról, hogy valóságosabb, mint egy konkrét robbanás. Hanem minden ment, férfiasan, keményen, ahogy kellett – ennek a filmnek a második része emberéletet is követelt a bulgáriai forgatáskor. Más kérdés, hogy a főhősők, egykori és mai keménycsávók már nem olyan kemények, mint filmkészítési krédójuk, de oly sok botoxon, annyi ráncfelvarráson, zsírleszíváson és hajbeültetésen túl (utóbbi alól Bruce Willis persze kivétel) mégiscsak legendák – és ma már a legendák nem 50 meg 60 után teszik szekrénybe hősi kellékeiket, hanem 80 körül. 21:15, RTL Klub, szombat. 

Ajánlhatnánk vasárnapra Forma-1-es futamot, Üvegtigris 2-t (nem jó szívvel, a 3-asnak nyomába sem ér), de mivel a vasárnapi ajánló egyben ennek a majd’ kétéves tévéajánlónak is az utolsó bekezdése, nem tudom nem az egyik kedvencemet feldobni: ez is egy hattyúdal, Stanley Kubrick utolsó filmje, a Tágra zárt szemek, mely egy Arthur Schnitzler-mű adaptációjaként a szerelemről, vágyról, húségről beszél, és egyáltalán nem jut megnyugtató végkövetkeztetésre. Persze ez nem is baj, hisz miről szólna a világ művészeteinek története, ha nem lenne az ember öntudatát sokszor felülíró vágy, szenvedély – Füst Milán A feleségem története című regénye megkapóan ír erről. Olvassák el alkalomadtán, a tévézéssel meg csínján, persze a csodás Nicole Kidmant és egykori férjét érdemes megtekinteni 22:50-től a Duna TV-n. Az utolsó mondaton meg tessék rágódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik