Kultúra

A tévében: régi dolgok

Gazdagítsuk a zsarnokgyíkkal kapcsolatos tudásunkat, a szőke, rövidhajú nők rakjongói és a humoros vallástudomány hívei szintán örülhetnek.

20:15, spektrum, A T-Rex igazi arca
A Tyrannosaurus Rex, azaz a zsarnokgyík a valaha élt legfélelmetesebb ragadozók egyike volt. Vagy a legfélelmetesebb? Phil Currie szerint igen, a levéltetvek szerint pedig a katicabogár – minden csak dimenzió kérdése. De a 12 méter hosszú, 5 méter magas, hattonás állat megjelenése vélhetően nem váltott ki osztatlan örömöt a kortársakból. Most megláthatjuk, miért is jó, hogy az ősember pár ezer évvel később kezdett el kőeszközöket pattintani.

21:05, Film Mánia, Vörös Szonja
Nagyjából a pattintós ősember szintjén áll ennek a filmnek a két főhőse. A germán mitológiai szépségeszményt a két főszereplő testesíti meg, a 80-as évek válltöméses blézeres, hidrogénezett-kigyúrt alapnője, Brigitte Nielsen és a proteinburjánzás első számú apostola, Arnold Schwarzenegger. A történet sem veti meg az erőt: a fiatal nőnek megölik a szüleit, ezért vosszút állna. Küldetése során csak abba a férfiba szerethet bele, aki erősebb nála, és ekkor Arnold is megjelenik a színen.  

21:35, Duna TV, Magyar retró
Papp Gábor Zsigmond közelmúltfeltáró dokumentumfilmjeinek sorába illeszkedik ez a darab, melyben olyan kérdésekre kapjuk meg a választ, mint hogy mit vártak a munkáslányok az udvarlójuktól a 60-as években, vagy hogy miért ettünk olyan sokat. 

22:40, film+, Szelektív vallás
Ez a humoros dokumentumfilm a vallásosság fura, különös megnyilvánulásait mutatja be a mozgókápolnától a kentuckyi cionista múzeumig – a humor mikéntjéhez támpontul szolgálhat, hogy a rendező az a Larry Charles, akinek az emberiség a Boratot, a Brünót és A diktátort köszönheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik