Belföld

A híradó 83 százaléka a Fidesz-KDNP-é

A Híradó 83%-ában a Fidesz-KDNP jut szóhoz a Republikon Intézet legújabb elemzése sezrint.

Az intézet azt vizsgálta, hogyan kezelik a politikai híreket a Magyar Televízióban és ez mennyit változott a választások óta. Ezért figyelemmel követték az MTV esti, 19:30-kor kezdődő Híradóit egy héten keresztül, a költségvetési szavazás előtt, és az összehasonlítás érdekében a 2009-es év költségvetési szavazását megelőző hét Híradóit is áttekintették.

Tapasztalatuk szerint 2010-ben drámai jobbratolódás figyelhető meg, ami érinti a tárgyalt hírek jellegét, a megszólalók személyét, a pártok megszólalási lehetőségeit és a megszólalásokhoz fűzött moderátori kommentárokat.

Míg a 2009-es híradókban a 20 legtöbbet szereplő emberből, tíz volt MSZP-s politikus vagy kormánytag, addig a 2010-es listán 16 kötődik a Fidesz-KDNP szövetséghez. A két parlamenti ellenzéki párt mindössze egy-egy politikussal tudott a TOP20-ba kerülni: a hatodik helyen Szanyi Tibort, a tizenötödiken pedig Schiffer Andrást találjuk, a Jobbik pedig egyáltalán nem szerepel a listán. Orbán Viktor viszont egymagában négyszer annyit szerepelt, mint az ellenzéki politikusok összesen!

Az összes politikai szereplés tekintetében arra jutottak: Fidesz-KDNP tízszer annyit szerepelt, mint az MSZP, és több mint negyvenszer annyit, mint az LMP. Így az ellenzéki kommentárok is elmaradnak, a kormányt maga a kormány kommentálja: az EU soros elnökségének átvételéről szóló december 21-i riportban 4 Fidesz-kormánytag és Herman von Rompuy szólalt meg – ellenzéki álláspont azonban már „nem tudott” megjelenni.

Ezzel szemben 2009-ben még olyan, kifejezetten a pártok belügyének tűnő kérdések kapcsán is helyet kapott a Fidesz álláspontja, mint Szili Katalin új mozgalma. A Híradó az ellenzéket jellemzően kedvezőtlen, míg a kormánypárt politikusait pozitív környezetben, kontextusban mutatja be, a műsorvezetők tényként közölnek olyan állításokat, melyeket tényekkel nem támasztanak alá, vagy később kiderül azokról, hogy csupán a kormányálláspont „felmondását” jelentik.

A Republikon összegzése szerint: a „közszolgálati” hírműsorokban a Fidesz-KDNP rendkívüli túlsúlya érvényesül; az ellenzéki megszólalások szinte teljesen eltűntek. A híradások nem adtak helyet az ellenzéki véleményeknek, sőt a kontextus variálásával, a hírek szelekciójával és a „bújtatott” üzenetekkel is csak a kormányoldalnak kedvező értelmezéseket mutatták be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik