Belföld

Újságíróknak magyarázott Martonyi

Külföldi újságírókat tájékoztatott a médiatörvényről a magyar külügyminiszter. Kijelentette: egyelőre korai lenne megmondani, hogy változtatnak-e a magyar hatóságok a vitatott médiatörvényen.

„Várjuk meg az Európai Bizottság megállapításait, és meglátjuk, miként orvosolhatjuk a helyzetet”, ha szükség van rá – mondta az AFP beszámolója szerint. A külügyminiszter korábbi kritikákra válaszolva hozzátette: „nevetséges” lenne azt gondolni, hogy Magyarország úton van a tekintélyelvűség felé – jelentette az APA osztrák hírügynökség. Martonyi az új szabályozással kapcsolatban kiemelte, különbséget kell tenni a különféle médiumok és a kormányok reagálásai között.

Az új médiatörvényt többen élesen bírálták: az Európai Bizottság is kételyének adott hangot a jogszabály egyes pontjainak és a médiahatóság politikai függetlenségének kapcsán. Brüsszel ezen kívül a válságadóról is magyarázatot vár. A meghatározott időre szóló, kiemelkedő bevételekkel rendelkező gazdasági ágazatokat sújtó adót sok külföldi vállalat protekcionistának tartja. Martonyi visszautasította a vádakat, szerinte ezek „teljesen tévesek”, „nincs diszkrimináció” a külföldi cégekkel szemben – írta a francia hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik