Belföld

Nem működik az üvegzsebtörvény

A Népszabadság szerint nem tölti be a szerepét az üvegzsebtörvény, többek közt azért, mert az állami intézmények egy része is csak ímmel-ámmal teszi közé a közérdekű szerződéseket: van olyan minisztérium, amely tavaly tavasszal és olyan állami tulajdonú cég, amely egy évvel ezelőtt frissítette utoljára az adatait.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2010 márciusában frissítette utoljára azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyek értéke meghaladja az ötmillió forintot. Az Agrármarketing Centrum honlapján pedig tavaly januáriak az üvegzseb menüpont alatt található adatok. Naprakészek viszont például a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatai.

A lap azon kérdésére, hogy hatályban van-e még az üvegzsebtörvény, a KIM azt válaszolta: jogilag igen. „A törvény hatékonyságának a minősítését illetően hadd álljon itt egy idézet a kormányprogramból: ahhoz, hogy Magyarországon rend legyen, szigorú és következetes törvényekre van szükség. A beteg állam legfőbb tünete a gyenge, következmények nélküli törvény” – közölte a KIM.

Arra a kérdésre, hogy ellenőrzik-e a törvény betartását, a tárca azt felelte, hogy senki nem állhat a törvények fölött, így az állami intézmények, vállalatok és minisztériumok sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik