Belföld

SME: ámokfutó a Fidesz

"Nagy-Magyarország visszatérésétől - amivel Ján Slota riogat - ugyan nem kell tartani, de a választójoggal rendelkező kettős állampolgárok a jövőben gondot okozhatnak Szlovákiának" - írja a Nevetséges Magyarország című cikkében, az Sme című szlovák liberális napilap.

„Egyszerűen azért, mert Orbán Viktor és pártja éppen a választójog miatt gondolták ki a csalást a történelmi sérelmek helyrehozására hivatkozva. Ahogy néhány éve a Fidesz egyik politikusa beismerte a párt új választói tömegeket akar szerezni, akik segítségével több választási időszakra bebetonozza magát a kormányban” – állítja Morvay Péter, a szerző.

Szerinte ez nem azért sikerülhet a Fidesznek, mert a határon túli magyarok mind Fidesz-szimpatizánsok lennének, hanem azért, mert magyar állampolgárságot elsősorban a párt hívei fognak kérni, s ők fognak elmenni választani is.

Morvay azt is kifejti: Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azzal, hogy máris magyar állampolgárságot kért, a Fidesz „nem éppen demokratikus politikáját” segíti. Ha pedig a Fidesz bebetonozza magát a hatalomban „az valószínűleg már negatívan fogja érinteni Szlovákiát”, mert Magyarország rossz hírneve, amelyet az Orbán-kormány nem egészen egy éve alatt megszerzett, a szomszédokra, és az egész régióra is átterjedhet.

Azt is valószínűnek tartja a cikkíró, hogy „az egyre autoriterebb és gazdaságilag irracionálisabb Fidesz-kormány” növekvő mértékben fogja megpróbálni nacionalizmussal elterelni a figyelmet a hazai problémákról, ami megmutatkozik majd a szomszédsági kapcsolatokban, és amire elsősorban a magyar kisebbségek fognak ráfizetni.

„Orbánék egyik legkedveltebb jelszava, hogy meg kell újítani Magyarország presztízsét, amelyet az előző baloldali-liberális kormányok tönkretettek. Állítólag csak az erős és elismert Magyarország tudja hatékonyan megvédeni a határon túli magyarokat. Magyarország presztízse ma azonban alacsonyabb, mint a gyűlölt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége végén volt” – állítja a szerző.

„Egyetlen dolog van csak, amely rosszabb annál, hogy valakit gyengének tartanak: ha valaki nevetségesnek tűnik. Magyarország Orbán idején egy nevetséges állam arculatát szerezte meg, amelyet virtuális világban élő apró Napóleonok irányítanak, amelyben parancsolhatnak a szélnek, az esőnek, megváltoztathatják az idő folyását, és betilthatják a rappereket a magánrádiókban. Így az országot akkor sem fogják komolyan venni, amikor valamiben igaza lesz, s a határon túli magyarok számára nem segítséget, hanem terhet fog jelenteni” – vélekedik Morvay Péter.

„A Fidesz ámokfutásának támogatásával Berényi és az MKP nem a szlovákiai magyarokat segíti, hanem ellenkezőleg: azt az ágat fűrészelik, amelyen ülnek” – záródik a Sme kommentárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik