Belföld

Hivatalosan is soros elnök Magyarország – képekkel

Az átadási ceremónia megtartásával Magyarország hivatalosan is az unió soros elnökévé vált.

Az Országház kupolacsarnokában az EU-elnökség hivatalos átadás-átvételi ünnepségén Yves Leterme ügyvezető belga miniszterelnök átnyújtotta az elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Az eseményen a belga és a magyar himnuszt követően bemutatták a történelmi zászlókat, valamint a két ország lobogóit

A belga kormányfő a Parlamentben tartott ceremónián hangsúlyozta: Magyarország a történelem során már többször bizonyította erős kötődését a szabadsághoz, ezért bizakodva adja át a stafétát. Bár Belgium több eredményt ért el elnöksége alatt, még sok teendő vár a magyar elnökségre is – tette hozzá.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Yves Leterme szerint az EU nemcsak a közös piacot jelenti, hanem elkötelezettséget a béke, a szabadság és a demokrácia értékei mellett, ezek gyakorlatba történő átültetését szolgálják az intézmények, amelyek megerősödtek az utóbbi időben. Országa elnöksége a széles körű, szoros együttműködésre és a spanyol-belga-magyar elnökségi trió együttműködésére épült – mondta a belga kormányfő.

Miután Orbán Viktor is szólt a vendégekhez, versrészleteket – egyebek mellett a Himnuszt – szavalnak el magyarul, franciául és angolul, majd zenei darabok következnek. Az ünnepség idejére a kupolacsarnokot színes, a magyar és az uniós zászlókat megjelenítő fényekkel világították meg.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A magyar kormányfő szerint Magyarországot is ugyanaz a válság késztette jövőjének újragondolására, mint Európát. „A különbség az, hogy minket, magyarokat egy pusztító és hatalmas államadósságot felhalmozó politika következtében különösen fölkészületlenül és kiszolgáltatottan ért a válság. Ezért nekünk sokkal jobban össze kellett kapaszkodnunk, nagyobb közös erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy egyáltalán a felszínen maradjunk” – mondta.

Ugyanakkor a magyarok „soha nem látott összefogása különös energiákat szabadított fel: mára miénk Európa egyik legrendezettebb államháztartása, az államadósságot csökkentjük, és készen állunk arra, hogy egy év alatt Magyarországot teljesen újjászervezzük. Mi, magyarok megértettük, ha állni akarjuk a versenyt, nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk” – emelte ki, hozzátéve, hogy ezt az energiát, ezt az elszántságot, ezt a hitet ajánlják fel a magyar emberek az EU-nak.

Az egyórás rendezvényen részt vett Schmitt Pál államfő, Kövér László házelnök, a kormány, valamint a budapesti diplomáciai kar tagjai és más meghívott magyar vendégek.

A sajtó képviselői a Parlament kék társalgójából és a Néprajzi Múzeumban berendezett sajtóközpontból kísérhették figyelemmel az eseményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik