Az MSZP nem értett egyet az Alkotmánybíróság ilyen mértékű növelésével, az öt új jelölt személyével és azzal sem, hogy a Parlament válassza meg az Alkotmánybíróság elnökét – írta közleményében Simon Gábor. Az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság tagja emlékeztetett rá, hogy pártja korábban elutasította azt is, hogy az Alkotmánybíróság jogkörét csorbították.
A szocialisták szerint az egész folyamat veszélyezteti a demokráciát, a jogállamiságot, mivel a korábbi paritásos helyzethez képest egy 15 fős, fideszes többségű bizottság jelöli az alkotmánybírákat. Az MSZP – eddig elnöki tevékenységére való tekintettel – ugyanakkor elfogadja Paczolay Pétert az Alkotmánybíróság elnökének, és reméljük, hogy a jelenlegi fideszes többségű testület nem torzítja el az Alkotmánybíróságra jellemző korábbi színvonalat.
Eseti bizottság: 13 igen, két tartózkodás
Ellenszavazat nélkül támogatta Paczolay Péter alkotmánybírósági elnöki jelölését az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága – közölte Varga István, a testület fideszes elnöke. Mint mondta: 13 igen és két tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy Paczolay Pétert jelölik az Alkotmánybíróság elnökének; szavai szerint ezzel a bizottságban teljes konszenzus alakult ki.
Az ülésen minden frakció képviseltette magát, a Fidesz mellett az MSZP és az LMP támogatta a jelöltet, a Jobbik tartózkodott, de ezt ő igennek veszi. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy más frakciónak nem volt jelöltje. Mint fogalmazott, részben politikai, részben szakmai konszenzus alakult ki a bizottságban. Varga István jelezte, számára is meglepetés volt az eredmény, amellyel a folyamatosság mellett döntöttek. Elmondta, Paczolay Péter személyéről a jövő héten dönt az Országgyűlés, addig azonban még sor kerül a meghallgatására is. Az Alkotmánybíróság létszámának 15 fősre növelésére utalva arról beszélt, hogy a jövőben megnő a testület munkaterhe, mert várhatóan sokan fognak az Alkotmánybírósághoz fordulni az új jogorvoslati fórum keretében.
Emlékeztetett: azoknak az állampolgároknak, akik kimerítették a rendes és rendkívüli jogorvoslatot a bírósági eljárás során, lehetőségük van az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha alkotmánysértőnek látják az adott bíróság ítéletét.
Az már tegnap eldőlt, hogy az Alkotmánybíróság elnöke Paczolay Péter, miután a Fidesz-frakció támogatásáról biztosította a jelenlegi elnököt. (Korábban ugyan szó volt arról is, hogy Stumpf István, a szintén a Fidesz által beszavazott alkotmánybíró fogja betölteni ezt a tisztséget.) Paczolay Péterről a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János úgy nyilatkozott, az alkotmánybíróság jelenlegi elnökét mind szakmailag, mind emberileg kiválóan alkalmasnak tartja arra, hogy az AB vezetésének feladatát a jövőben is ellássa. A frakcióvezető hozzátette: „Természetesen új alkotmánybírósági struktúrára és szabályozásra van szükség, (…) ezért azt szeretnénk, ha elnök úr határozottan képviselné az alkotmánybírák álláspontját az alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény vitájában.
