Belföld

Szomorú Magyarország

Egy felmérés szerint nagyon meggyengült a jövőbe vetett hit. Az emberek attól tartanak, hogy még a gyerekeiknek sem megy majd jobban - írja a Népszabadság

2006 után másodszor készítette el közös hangulatjelentését az Európai Újjáépítési Bank (EBRD) és a Világbank. Az öt éven belül elvégzett két kutatás arról ad információt, hogyan éltek az átalakuló társadalmak a globális hitelválság előtt és után – írja a Népszabadság. Külön említést érdemlő tapasztalat, mennyivel jobban sújtotta a fiatal demokráciákat a krízis, mint a fejlett országokat. Míg az előbbi kategóriába sorolható 29 közül 17 ország lakosai érezték, hogy a válság „nagyon” vagy „meglehetősen” érintette őket, a második, ötös csoportból csak az olaszok gondolkoztak így. A háztartások 70 százalékának kellett csökkentenie étkezési és egészségügyi költségeit, ami csaknem a kétszerese a nyugati államokban tapasztalt aránynak.

Magyarország a harmadik helyen áll a válságot legsúlyosabban megszenvedett átalakuló országok között. A háztartások kétharmadát sújtotta a recesszió, ami húsz százalékkal haladja meg az átlagot. A leginkább érintettek a szegények, a középkorúak, kevésbé a 60 éven felüliek. Itt a legelégedetlenebbek az élettel: mindössze 18 százalék érzi jól magát a bőrében. Különösen a fiatalok boldogtalanabbak, mint öt éve voltak. Nagyon gyenge a jövőbe vetett hit: az emberek attól tartanak, hogy még a gyerekeiknek sem megy majd jobban. Az optimizmus különösen a középkorúak körében omlott össze. A piacgazdaság támogatottsága a legalacsonyabbak közé tartozik, a nyugati országokhoz képest minimális a demokratikus intézményekbe vetett hit. Kivétel a kormány és a parlament megítélése, amely öt százalékkal meghaladta a nyugati országok átlagát, a támogatás szinte megduplázódott 2006 óta.

A kérdőíveket tavaly év végén 34 ország 39 ezer háztartásához juttatták el, túlnyomó többségben a kelet-közép-európai célországok lakosaihoz. Hogy az összehasonlítás hiteles legyen, Franciaországot, Németországot, Svédországot, Olaszországot és Nagy-Britanniát is bevonták az elemzésbe. Az érdeklődés főleg az emberek közötti kapcsolatokra, illetve arra irányult, hogyan ítélik meg a megkérdezettek a jövőt, a demokráciát, a piacgazdaságot és nem utolsósorban kormányaik teljesítményé

FH: egyre kevésbé demokratikus a kormányzás

Közben rontotta a magyarországi demokrácia „osztályzatait” az amerikai Freedom House. A 2010 végi állapotokat tükröző jelentés kiemeli, hogy négy területen is romló tendenciát tapasztaltak. A civil társadalom, a független sajtó, a kormányzati demokrácia és az igazságszolgáltatás függetlensége terén romlott megítélésünk, míg a választási rendszert, a helyi önkormányzatokat és a korrupció szintjét változatlanra értékelték. A legrosszabb jegyet – a 7-es skálán, ahol az 1-es a legjobb –, 3,5-et a korrupcióra kaptuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik