Belföld

A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát

Oláh Tamás / MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Lynx szimulációs központ alapkőletételén a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában 2026 január 20-án.
Oláh Tamás / MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Lynx szimulációs központ alapkőletételén a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában 2026 január 20-án.

A német tervezésű Lynx harcjárművek használatának oktatására adott egy brit cégnek méregdrága megbízást a Honvédelmi Minisztérium előző vezetése – tudta meg a 24.hu. Lapunk információi szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf hivatali ideje alatt a londoni székhelyű Anders de Wiart Associates-szel (AdWA) kötötték meg azt a 12 milliárdos szerződést, amelyről a honvédelmi miniszter szerdán beszélt a közösségi oldalán publikált videóban.

Ruszin-Szendi Romulusz bejelentése szerint az általa meg nem nevezett cég pályázat nélkül kapta meg a nagy összegű tanácsadói megbízást, amelynek keretében

  • használati szabályzatokat írtak,
  • vezetői tréningeket tartottak,
  • valamint egy angol mintájú egyenruhát is terveztek, amelyet végül nem rendszeresítettek.

A miniszter közölte, hogy a HM az előző időszakhoz köthető beszerzések miatt a nyomozóhatósághoz fordul.

A britek megbízásának legfurcsább részlete – amint azt a miniszter is kiemelte –, hogy az oktatási feladat olyan német haditechnikai eszközre vonatkozott, amelyet a britek nem használtnak, sőt korábban nem is ismertek.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik